Barna Erika

Női Napok Program

Speciálisan nőknek szóló szolgáltatásokat indított be 2010. március 7-én, a Nőnap előestéjén, a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány szenvedélybeteg nőknek, szenvedélybetegek női hozzátartozóinak, és azoknak a nőknek, akik szeretnének többet tudni az elsősorban nőkre jellemző függőségek megelőzhetőségéről, kialakulásáról és a segítségnyújtás lehetőségeiről. Célunk az volt, hogy a most kizárólag női szakemberek vezetésével meghirdetett új szolgáltatások védett környezetet teremtsenek az érintett nőknek, és hogy az alapítvány szervezte nyilvános események hozzájáruljanak a nőket is érintő társadalmi stigmák felszámolásához. A programot a Fővárosi Önkormányzat támogatta, az első év (2010) tapasztalatairól szól következő beszámolónk.

A program előzményei, nemzetközi ajánlások

A Kék  Pont  Alapítvány  Női  Napok  projektje  olyan,  Magyarországon  hiánypótló,  de a  nemzetközi  gyakorlatban  ismert  (UNODC  2008,  Magee  –  Huriaux  2008,  Pinkham

– Malinowska-Sempruch 2007), modellértékű kezdeményezés alapjait törekszik megteremteni, amely a női kliensek kezelésbe segítését támogatja, miközben elemei megjelennek a prevenciós programoktól a rehabilitációs szolgáltatásokig, a legkülönbözőbb színtereken. Szervezetünk komplex működési modelljébe illesztve, a programmal különböző női célcsoportokat szeretnénk elérni.

A korábbi és a 2009 decemberében elfogadott Nemzeti Drogstratégia is szorgalmazza a sebezhetőség figyelembevételének fontosságát, a kockázati csoport orientált megközelítéseket, illetve a veszélyeztetett csoportokra irányuló célzott, szelektív prevenciót. A pszichiátriai, pszichológiai és addiktológiai konzultáció, a szociális munka során szerzett tapasztalataink egyaránt jelzik, hogy a női kliensek más megközelítéseket és más módszereket igényelnek. A Kék Pont ambulanciáin és ártalomcsökkentő programjaiban megjelenő női kliensek száma kb. negyede–ötöde a férfi kliensek számának, de ez az arány nem tükrözi feltétlen a női érintettség valós mértékét. Miközben a szenvedélybetegekkel szembeni stigmatizálás ténye köztudott, és számos szemléletformáló program igyekszik ezen változtatni, a női szerfogyasztókkal  szembeni  társadalmi  előítéletek, bár fokozottan erősek, a veszélyeztetett nők megszólítása mégsem elégséges. Kevés olyan szisztematikusan felépített hazai program ismert, s jellemzően azok sem a hagyományos egészségügyi-szociális intézményrendszerben vagy drogambulanciákon folynak, amelyek jellemzően a többség számára láthatatlan problémás szerfogyasztó és viselkedési addikcióktól szenvedőket, illetve a szenvedélybetegekkel együtt élő nőket hatékonyan képesek elérni. A veszélyeztetett nők köre nem homogén: halmozottan hátrányos helyzetű nők, szexmunkások, családon belüli erőszakon átesett, bántalmazott nők, szenvedélybeteg társukért, hozzátartozójukért aggódó feleségek és anyák, a súlyos önértékelési zavarokban szenvedő nők, az „öngyógyításba fogó”, nyugtatókon élő nők, a zugivók, a családbarát munkahelyeket csak a hírből ismerő, dolgozó nők, a pedagógusok. Sőt, akár a segítő szakmákat képviselő nők is idesorolhatók, az őket érő lelki teher és kiégési veszélyeztetettség  okán! Az utóbbi évtized azon kutatásai is, amelyek a nők társadalomban megváltozott szerepét vizsgálják, igazolják a tényt, miszerint a patriarchális magyar társadalom elvárása,  a hagyományos női szerepeknek való megfelelés és a társadalmi-gazdasági-kulturális  változásokhoz  való  alkalmazkodás   nagy   feladatokat és kihívásokat jelentenek a nők számára. Különösen nehéz helyzetben vannak azok az érdekérvényesítésben gyenge, aluliskolázott, kiszolgáltatott nők, akik a nyolcadik és kilencedik kerületi programjainkban nagy számban megjelennek, vagy azok, akik dacára annak, hogy látszólag stabil problémamegoldói, támogatói szerepben élnek – a családi

220

rendszer mozgatórugói, a gyermeknevelés elsőszámú felelősei, de nem ismerik fel, vagy szégyellik felvállalni a problémájukat.

Az EMCDDA (Európai Drog Monitoring Központ) már 2009-es jelentésében, a Women’s Voices (Experiences and perceptions of women who face drug-related problems in Europe) dokumentumában hangsúlyozta a nők speciális gondozásának szükségességét, és külön fejezetet szentelt annak, hogy milyen társadalmi stigmák, szakpolitikák és gyakorlatok ismertek, amelyek megnehezítik a nők hozzáférését a szolgáltatásokhoz. A kötet összeállításában a Kék Pont is közreműködött. A következő öt probléma esetében tartották különösen fontosnak a nők elérését: drogfogyasztó gyerekek szülei által tapasztalt zavarodottság, elhanyagolás és szexuális zaklatás esetén, a gyermekgondozás és a „jó anyának” lenni elvárás nehézségeiben, a börtönökben lévő nők esetében, és a társadalmi stigmák, szakpolitikák ellensúlyozásában.

A külföldi programok közül egy ártalomcsökkentő program tapasztalataiból merítettünk ötleteket: a San Francisco-i Mission negyed „Ladies Night” (L.N.) program4 eredményeiből. Az L.N. program egy hajléktalanok és marginális lakáshelyzetű nők számára működtetett szolgáltatás gazdag drop-in („toppanj be”) program, azaz egy olyan program, amely úgy kínál egészségügyi és szociális szolgáltatásokat a betérő klienseknek, hogy közben alacsony elvárásokat támaszt velük szemben. Catherine Mageea és Emalie Huriaux beszámolói szerint az az elvárás, amit a társadalom támaszt az egyén felé, annak biológiai neme, a rassz, a társadalmi osztály és a szexualitás alapján, speciális kihívásokat jelent minden olyan programmal szemben, amely a HIV-fertőzés kockázat kívánja kezelni, a hajléktalan és nehéz körülmények között élő nők körében. Az amerikai program sajátossága, hogy védett környezetet igyekszik teremteni a megjelenő nőknek azzal is, hogy kizárólag női segítők fogadják őket, akikhez ezáltal fokozott bizalommal fordulhatnak a női kliensek.

Hazai megvalósulás prevenciós, terápiás és ártalomcsökkentő színtéren

Prevenciós színtér: „Nő Létünkre” ismeretterjesztő előadások és beszélgetések sorozata A prevenciós színtéren egy igazán újszerű kísérletre vállalkoztunk, melyre korábban szervezetünk életében nem volt példa. Tudatosan az ambulancia falain kívülre szerveztünk ismeretterjesztő előadásokat, beszélgetéseket, közösségi aktivitásokat, kettős céllal. Részben azért, hogy demisztifikáljuk a drogambulanciáinkat azzal is, hogy kimegyünk a megszokott terünkből, hogy azokat a nőket is elérjük, akik szolgáltatásainkat nem vették még korábban igénybe, sőt talán most sincs rá szükségük, csak több információt szeretnének a szenvedélybetegség-tematikáról. Másrészről az volt cél, hogy a segítségkérést már fontolgató, de a változási szándékról döntést még nem hozott nőknek bátorítást adjunk, és megerősítsük őket abban, hogy nincsenek egyedül nehéz helyzetükben, és hogy kaphatnak szakmai segítséget. A közös problémák, a hasonlók sorsok felismerése nagyon fontos lélektani segítséget jelenthet a környezet elutasításától is tartó, vagy már attól szenvedő szenvedélybeteg nőnek, esetleg a szenvedélybetegek női hozzátartozójának. A hétköznapokba szinte valamennyien hallottuk már a sommázott kritikát, hogy: „Nő létére, iszik?” vagy „Nő létére, hogy tud így zabálni?” „Nő létére, miért hagyja, hogy így beszéljen vele?”, „Nő létére, milyen erőszakos!”, „Nő létére, miért nem ad jobban magára?”, „Nő létére, hogy képes így elhagyni magát?”, „Nő létére, miért ilyen fontos a karrierje?”, vagy végül az egyik legnagyobb tabukérdés, „Nő létére, nem akar gyereket?”. Pedig mi, nők is képesek vagyunk inni, zabálni, hagyni, sajnos, hogy megalázzanak, sőt erőszakosak is vagyunk olykor, és nem adunk magunkra, és elhagyjuk magunkat, sőt elhanyagoljuk a családunkat is, és sokat dolgozunk, és igen, még az is megesik, hogy gyerekre sem vágyunk! Néha mindenkivel megeshet, de sokakkal sokszor megesik, sőt félő, hogy ők sokkal többen vannak annál, mint ahányan azt el merik mondani, és mint ahányan képesek segítséget kérni.

4 http://www.harmreduction.org/article.php?id=721 [hozzáférés: 2011.05.29.]

221

A nyilvános ismeretterjesztő előadás és beszélgetés sorozatban szenvedélybetegségekről és úgynevezett női zavarokról, problémákról, betegségekről esett szó. Első alkalommal, Nőnek (L)enni jó? címmel az evészavarokról, mint a tipikusan nőket veszélyeztető betegségekről tartott nagysikerű előadást Dr.  Ábrahám  Ildikó,  a Kék Pont Alapítvány békásmegyeri ambulanciájának pszichiátere. Az est második részében, a Rögtönzések Színháza - a LAKMUSZ társulata vitte színpadra a beszélgetés nyomán felbukkanó történeteket és érzéseket, felszabadult közös játékba vonva ezzel a megjelenteket. A következő alkalommal „A szerelem mítosza, a társfüggőség valósága” címmel a párkapcsolati társfüggőség volt a nyilvános előadás témája, a Széchenyi Fürdő Pálmatermében. Előadónk Komáromi Éva addiktológiai szakpszichológus, a téma elismert hazai szakértője, a Kék Pont központi ambulanciájának munkatársa volt. Az előadást beszélgetés követte, melybe meghívott vendégként, Rácz Zsuzsa, a Kábítószeretet és a Terézanyu-könyvek szerzője is bekapcsolódott. Civil szervezetek számára figyelemre méltó tapasztalat lehet, hogy a nőket megcélzó hagyományos marketing-technikák, az ilyen típusú előadássorozatok esetében is sikeresek lehetnek. A Széchenyi Fürdő exkluzív környezetében megrendezett eseményen, a beszélgetésen résztvevő hölgyek, a programot követően jelentős kedvezménnyel vehették igénybe a fürdő esti szolgáltatásait. 80 fő vett részt e programon, és az előadás utáni  diskurálást a fürdő gyógymedencéiben folytattuk.

Júniusban „Konty alá nézünk” címmel a női alkoholizmus tabutémája, Dr. Bodrogi Andrea addiktológus-pszichiáter felvezető előadásával olyan mértékben „kiverte a biztosítékot”, hogy az előadást is félbe kellett sajnos szakítanunk, mert egy villanyvezeték valóban kiégett a falban. Októberben felújítva ismételtük meg ezt az előadást, kiegészítve azzal, hogy a Stúdió K meghitt hangulatú színpadán, két civil érintett hölgy, akik ma már józanul élő talpra állt alkoholisták, Annamari és Bea is megosztották velünk saját ivásuk és felépülésük történetét. Ők mindketten az Anonim Alkoholisták önsegítő közösségének tagjai, akiken keresztül a névtelen mozgalmak 12 lépéses spirituális programjáról is benyomásokat szerezhetett a közönség. „Csak a baj van velem?” címmel a szóbeli bántalmazásban, verbális erőszakban élő nők helyzetéről beszélgettünk Erdei Kata pszichológus előadása kapcsán, bevonva a beszélgetésbe Acsády Judit szociológust, gender-kutatót és Kuszing Gábort, a Stop-Férfierőszak projekt vezetőjét is. Az AIDS elleni küzdelem világnapján, december elsején, az intravénás női droghasználók helyzete volt terítéken, a Józan Babák Klubbal együttműködve. Kováts Virág szociológus és szociális munkás a „Csere Csak Csajoknak” program koordinátoraként, programcsomagunknak a Kontakt tűcsere-programjában megvalósuló részét mutatta be. Ezt követte Kaló Zsuzsa, viselkedéselemző, az MTA Pszichológiai Kutatóintézetét képviselő munkatársának előadása, majd Mándi Bettina, a Józan Babák Klub egyik alapítója mesélt munkájukról. A szakmai előadások mellett egy frissen megjelent önéletrajzi könyvről, az „Apám szép volt” című könyv szerzőjével is beszélgettünk saját drogkarrierjéről és felépüléséről.

A nagysikerű párkapcsolati társfüggőségről szóló előadás folytatásaként, a szülői társfüggőség kérdéseit vizsgálta Komáromi Éva pszichológus másik előadása is, amely a Kék Pont békásmegyeri hozzátartozói csoportjának szülő tagjainak részvételével valósult meg és a „Véget nem érő gyerekkor” címet kapta.

Végül, a 2010-es év program zárásaként, ugyancsak egy könyv adta az ünnepek előtti utolsó Nő Létünkre rendezvény apropóját: Hoppál Bori „Kebelbarátnők” című könyve kapcsán ismerkedtünk a női testtudat fejlesztésének lehetőségeivel, láttatva azt is, hogy a súlyos önértékelési zavarok, testképzavarok igen komolyan hozzájárulhatnak egy kóros viselkedés vagy szenvedélybetegség kialakulásához. Az elméletet itt is gyakorlati testre- hangolódás követte, egy mozgásterápiás bemutató órán keresztül.

Összességében a programsorozatról elmondható, hogy népszerű volt, alkalmanként 30–80 fő között volt a megjelentek száma az első évben. Ugyancsak általános tapasztalat, hogy bár többnyire nagyon felkavaró, nehéz témákról esett szó, a közönségben mindig akadtak olyanok, akik saját történeteiket, kérdéseiket őszintén megosztották a többiekkel. A programok nyilvánossága egyik téma esetében sem akadályozta meg az intim légkör kialakulását.

222

1. illusztráció. A 2010. március 7-ei „Nő létünkre…” program meghívója

Terápiás színtér: „Csak a baj van velem” – női pszichoterápiás zárt csoport, szóbeli erőszakban érintett nőknek

A kizárólag nők részére meghirdetett csoporttal elsődleges célunk az volt, hogy védettséget és biztonságos környezetet nyújtsunk a gyakran férfiak bántalmazásától, abúzustól szenvedő nőknek (gyermekkori bántalmazás, szexuális bántalmazás). Az azonos című előadás után, Erdei Kata pszichológusunk vezetésével hirdettük meg az ingyenes pszichoterápiás csoport lehetőségét. Csoportunk célja a nőket érintő szóbeli bántalmazás felismertetése és pszichológiai szempontú átdolgozása volt.

Programunk lehetőséget nyújtott az önismeret és az empátiás készség fejlesztésére, illetve megfelelt annak az igénynek, hogy a csoportos együttléttel, a probléma-feltárással és -megbeszéléssel, a résztvevők életében, felszabadulást hozó változások következzenek be. A csoport összetétele heterogén volt, az életkori eloszlás (24–55 év között mozgott) és az átélt élmények, traumák, illetve azok feldolgozásának vonatkozásában egyaránt. A nagyon különböző önismereti szinten álló, de elkötelezett csoporttagok inspirálóan hatottak egymásra. A csoport kis létszáma és gyakorisága miatt nagyon intenzív és mély pszichoterápiás munka bontakozott ki. A csoport szabad-interakciós csoportként működött, pszichodramatikus elemeket is használva. A résztvevők visszajelzései alapján elmondható, hogy a lélektani szempontból nehéz időszakban (advent idején, év végén) tudtak egymásnak pozitív megerősítést adni és működött  a csoport megtartó ereje.

A csoportban résztvevők megélhették annak örömét, hogy amit korábban traumaként átéltek, az szavakkal kimondhatóvá, kifejezhetővé, megoszthatóvá válhat és mások hasonló élményeire reflektál. Különösen nagy hangsúlyt fektettünk mind a pozitív, mind a negatív érzések kifejezésére. A résztvevőket konkrét helyzeteken keresztül érzékenyítettük a probléma árnyaltságára és megoldási lehetőségekre.

223

Ártalomcsökkentő színtér: Csere Csak Csajoknak program

A nyolcadik kerületben működő Kontakt ártalomcsökkentő tűcsere-programunkban, az intravénás droghasználó nőknek és hozzátartozóiknak 2010. március 8-tól kéthetente hétfőnként, „Csere Csak Csajoknak” felhívással, speciálisan nőknek szóló szolgáltatásokat kínálunk, kizárólag női szakemberekkel. Itt, a halmozottan hátrányos helyzetű nők számára alapvető egészségügyi és szociális szolgáltatásokat terveztünk, úgy mint orvosi, védőnői és szociális munkás konzultációt, HIV- és hepatitis-szűrést, általános életvezetési, higiénés és táplálkozási tanácsadást, óvszer és terhességi teszt hozzáférést, családtervezési és gyermeknevelési ismeretek megszerzését, szex-edukációt, jogsegély-szolgálatot és internet-hozzáférést kínálunk.

A tűcsere-program 2010 márciusáig, hétfő kivételével a hét minden napján 16 és 20 óra között fogadta az injekciós szerhasználókat. Több éves működésünk során azt tapasztaltuk, hogy klientúránk női használóinak többsége háttérbe szorul, ha férfiak is jelen vannak a programban. Sokszor előfordult, hogy ha egy nő a férjével érkezett, a köszönésen kívül meg sem szólalt, kódját is férje mondta be. Maximum annyi történt, hogy amíg férje beszélgetett a program segítőjével, a feleség öntött egy teát az urának és szótlanul nézelődött.

Mivel szerettünk volna többet megtudni a megjelenő nőkről, hatékonyabban segíteni őket, ezért létrehoztuk a „Csere csak csajoknak” programrészt. Ez azt jelenti, hogy kéthetente hétfőn, csak női szerhasználók kereshetik fel a programot, akiket csak női segítők fogadnak. Ezeken a napokon kibővítettük szolgáltatásainkat. Óvszert is osztunk, ezzel sikerül becsábítani a programba a szexmunkából élő intravénás szerhasználókat is. Szükség esetén, terhességi tesztet is adtunk. Baba-mama-turkálót hoztunk létre, amely azóta is vonzó és népszerű szolgáltatás. Különböző dekorációs elemekkel is igyekeztünk a klienseik ízlésének megfelelő, igazán csajos külsőt kölcsönözni a programnak. Virágmintás terítők, illatgyertyák, művirágok vannak az asztalon, a számítógép hátterét is megváltoztatjuk ezeken a napokon. Adományok útján, női lapokat szereztünk, amelyeket helyben lehetett olvasni. A lapokban felbukkanó, klienseiket érdeklő témákról könnyebb beszélgetést kezdeményezni, amelyek aztán egészen intim témákat is érinthetnek. Klientúránk alapvetően bizalmatlan az új iránt, hiszen mindennapi életük során nem igazán szokták meg, hogy valaki minden érdek nélkül jót tesz velük, és az ő érdekeiket helyezi előtérbe. Ez a projekt különösen nehezen szerezte meg a bizalmat, elsősorban a férfi szerhasználók részéről, hiszen, „Mi az, hogy mi nem mehetünk be?” „Mi történik bent, amiről mi nem tudhatunk?”, hangzott el sokszor, sőt, a férfiak abban is kételkedtek, hogy valóban nincs bent más férfi a programban - a biztonsági őrön kívül, aki a kapuban látja el feladatát. Nagyon sok esetben a férjtől kell elkérnünk a feleséget, hogy az asszony eljöhessen a programba, és szóbeli garanciát kell vállalnunk, hogy nem történik semmi titkos vagy később „szégyellni való” dolog ezeken az alkalmakon.

A programba történő bejutást egy ún. csajcsengő segítségével oldjuk meg, amit azonban sokszor használnak férfiak is. Nekik minden alkalommal kedvesen elmondjuk, hogy miért nem vehetik igénybe aznap a programot. Volt, aki ezt megértette, volt, akinél a biztonsági őrt kellett segítségül hívni. Hiába tart már több mint egy éve ez a projekt, a férfi klienseink mégis állandó jelleggel próbálkoznak. Az elmúlt majd’ másfél év tapasztalatai alapján programunkat sikeresnek könyveltük el, annak ellenére, hogy lassan indult be a potenciális látogatók elérése. Kezdetben alkalmanként 4–5 lány fordult meg nálunk. A kliensszám november végére 10–15 körül mozgott a hétfői napokon. Jelenleg alkalmanként 18–21 fő keres meg minket, és a kliensszám lassú, de folyamatos növekedést mutat. Sokaknak segítettünk munkát találni, ehhez például megtanítottunk nőket e-mail-címet készíteni, az interneten hirdetést keresni és feladni, önéletrajzot írni, telefonon egy állásra jelentkezni. Gyakoroltuk azt is, hogy egy állásinterjúra hogyan kell felöltözni, hogyan ajánlott ott viselkedni. Volt olyan esetünk is, amikor családon belüli erőszak miatt, a klienssel közösen felvettük a kapcsolatot a NANE (Nők a Nőkért az Erőszak Ellen) nevű szervezettel, és akadt olyan is, akit a rendőrséghez irányítottunk. Diszkrimináció-gyanús ügyekben a NEKI-vel (Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Iroda) kellett felvennünk a kapcsolatot. Több kliensünket

224

nem kívánt terhesség miatt, vagy terhességgondozás céljából a szintén a kerületben működő partnerszervezetünkhöz, a MEJOK Alapítvány Józan Babák Klubjához irányítottuk. Az óvszerosztás következményeként, több, korábban az alapítványunk programjaiban meg nem jelent intravénás szerhasználó szexmunkással kerültünk kapcsolatba. Havi rendszerességgel orvosi és jogi tanácsadást biztosítunk. Mivel mind a doktornő, mind a jogásznő „külsős” szakember, nekik is meg kellett küzdeni a bizalmatlansággal, kezdetben elég nehezen vették igénybe szolgáltatásaikat.

Irodalom

1. Elekes Zsuzsanna (2005): A drogfogyasztás nemek közötti különbözőségei és hasonlóságai In: Nagy Ildikó, Pongrácz Tiborné, Tóth István György, (szerk.): Szerepváltozások. Jelentés a nők és férfiak helyzetéről. Budapest: TÁRKI, Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium, 177–193.

2. Elekes Zsuzsanna (2004): A középiskolás fiúk és lányok dohányzási és alkoholfogyasztási szokásaiban bekövetkezett változások 1992-2003 között. Addiktológia, 4, 515–532.

3. Demetrovics  Zsolt  (2004):  Nemi  különbségek  a  rekreációs  droghasználatban.

Addiktológia, 3, 4, 533–542.

4. EMCDDA (2009) Thematic paper – Women’s voices: experiences and perceptions of women who face drug-related problems in Europe. Luxembourg: Office for Official Publications of the European Communities.

5.  EMCDDA (2010): Útmutató az intravénás kábítószer-fogyasztók körében végzett HIV, vírus hepatitis és egyéb fertőzések szűréséhez.  Kézikönyv  a  szolgáltató által kezdeményezett orvosi vizsgálathoz, szűrővizsgálathoz és tanácsadáshoz. EMCDDA, Lisszabon.

6. Magee C. & Huriaux E. (2008): Ladies’ night: Evaluating a drop-in programme for homeless and marginally housed women in San Francisco’s mission district. International Journal of Drug Policy, 19, 2,113–121.

7. Nemzeti Drog Fókuszpont (2011): Drogok és a nők: Generációs szakadék a legális és illegális szerek használatában.

http://www.drogfokuszpont.hu/ [hozzáférés: 2011.05.29.]

8. Paksi Borbála (2009): Populációs adatok alakulása. In: Felvinczi, K., Nyírády, A. (szerk). Drogpolitika számokban. L’Harmattan, Budapest, 81–141.

9. Pinkham S. & Malinowska-Sempruch K. (2007):Women, Harm Reduction, and

HIV. New York: International Harm Reduction Development Program of the Open Society Institute.

http://www.creativehs.org/services-programs/outpatient-drug-alcohol-services.aspx [hozzáférés: 2011.05.29.]

10. Rácz József (2010): Injekciós droghasználók és a kezelés lehetősége Budapesten. http://www.scribd.com/doc/34022119/Injekcios-droghasznalok-es-a-kezeles- lehet%C5%91segei-Budapesten [hozzáférés: 2011.05.29.]

11.   Rácz  József,  Márványkövi  Ferenc,  Melles  Katalin  és  Vadász  Viktória  (2010): Út a túléléshez. Nyílt színi droghasználat és „belövőszobák” Budapesten. Az ártalomcsökkentéssel kapcsolatos megfontolások. L’Harmattan Kiadó, Budapest.

12. UN Office on Drugs and Crime (UNODC) (2008): Preventing Parenteral Transmission (sharing of contaminated injecting equipment) of HIV for Women Who Inject Drugs. www.unodc.org/pakistan www.o3interfaces.com/unodc/info_briefs_pdf/unodc_info_brief_8.pdf

[hozzáférés: 2011.05.29.]

225