Kováts Virág

Intravénás szerhasználók segítése alacsonyküszöbű programokban

A kábítószer-probléma a szélesen értelmezett társadalom problémája (Elekes 1993, Elekes - Paksi 2003; Paksi - Elekes 2003). Szenvedélybetegséggel és azon belül is drogproblémával küzdő emberek a tehetősek soraiból ugyanúgy kerülnek ki, mint a napról napra élő szegények marginalizált csoportjából. Ennek kapcsán gyakran hangzik el az a közhelyszerű megállapítás, hogy: „a drog nem válogat”.

Ez a tendencia megfigyelhető az intravénás szerhasználat szempontjából legkritikusabb alacsonyküszöbű2 szolgáltatásban, a tűcsere-programokban is. Bizonyos esetekben, például a Budapest VIII. kerületében található tűcsere-program esetében a földrajzi- és szociodemográfiai adottságokból kifolyólag felülreprezentált a létminimum alatt élő, alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők aránya (Rácz és mtsai 2010). Ugyanez a tendencia figyelhető meg a szintén fővárosi Dzsumbuj Program tűcseréjében is.

Az intravénás szerhasználók alacsonyküszöbű programban való segítéséről e fenti két programban végzett munkám tapasztalatai alapján nyújtok áttekintést.

A szolgáltatás feladatai

Az alacsonyküszöbű szolgáltatások alapvető feladatai „drop in” („toppanj be”) jellegűek3, elsődleges céljuk az információnyújtás a szociális és egészségügyi ellátórendszer intézményeinek szolgáltatásairól (népkonyhák, szállók elérhetőségei, szűrővizsgálatok etc.). A „drop in” szolgáltatás lehetőséget nyújthat egy kis pihenésre, beszélgetésre, továbbá tisztálkodási, mosási lehetőséget biztosíthat azok számára, akiknek az ehhez szükséges körülmények nem adottak.

A tűcsere szolgáltatások elsődleges feladatai az ártalomcsökkentő információk átadása az intravénás szerhasználók felé, illetve a steril tűcsere-eszközök biztosítása a kliensek számára, a használt tűk begyűjtése a szerhasználóktól. Míg a steril eszközök beszerzésére akár más lehetőségek is adottak a szerhasználók számára - meg tudják vásárolni tűcsere- automatából, vagy akár patikából, amennyiben a patikus kiszolgálja őket injektorral - addig a használt tűk és fecskendők szakszerű elhelyezésére csak a tűcsere-programokban adódik lehetőségük a szerhasználóknak. Az ilyen jellegű használt orvosi eszközök ugyanis veszélyes hulladéknak minősülnek, ezért igen veszélyes, ha azokat az intravénás droghasználók a használat után a kommunális hulladékgyűjtőkben helyezik el.

A használt eszközök visszahozatalát azonban több  dolog  is  nehezíti.  Elsősorban az, hogy a kliens szeretne minél előbb megszabadulni a használt eszközöktől, ugyanis azok bizonyítékok a kábítószer-használatra. A budapesti tűcsere-programok 2005-ben megállapodást kötöttek a BRFK-val, amelynek értelmében a szerhasználó egy úgynevezett klienskártyát kap a tűcserében és ennek felmutatása esetén a rendőrség nem indít eljárást,

2 Az alacsonyküszöbűség azt jelenti, hogy a könnyű elérhetőség érdekében anonim módon vehető igénybe, és nem vár el szermentességet a klienstől

3 Egy olyan program, amely úgy kínál egészségügyi és szociális szolgáltatásokat a betérő klienseknek, hogy közben alacsony elvárásokat támaszt velük szemben.

215

ha használt, illetve steril eszközöket talál a kliensnél az igazoltatás során. A klienseink beszámolói alapján, sajnos ez az együttműködés nem minden esetben valósul meg. Hallottunk olyan történeteket, amelyekben a rendőrök valóban nem indítottak eljárást, de elvették a kártyát a klienstől, illetve kidobatták velük a használt, vagy steril eszközöket a köztéri szemetesbe. Hallottunk olyan esetekről is, amikor a kártyától függetlenül eljárást indítottak. Természetesen olyan eset is előfordult, hogy nem indult eljárás és még az eszközök is a kliensnél maradhattak.

A tűcsere-programok másik fontos feladata, a veszélyes hulladék biztonságos megsemmisítésén túl, a kliensek szempontjából az, hogy az esetek nagy százalékában a kliensek első intézményi kapcsolata a tűcsere-programmal valósul meg. Az ezen programokat használó kliensek jellemzően nem motiváltak a szerhasználat abbahagyására, életvitelük, életmódjuk gyökeres megváltoztatására. Ennek több oka lehet, de véleményem szerint nagyon fontos tudatosítani azt, hogy klienseink a szerhasználatuktól függetlenül is társadalmunk marginalizált csoportjába tartoznak.

A bizalmi kapcsolat kialakulása egy nagyon lassú folyamat, amelynek több oka van. Egyrészt a tűcseréket használó kliensek jelentős része szégyelli, és ameddig tudja, titkolja szerhasználatát. Ez jellemző más szerhasználati módok esetében is. A szégyenre egy közlemúltban történt eseményt tudok felhozni példa gyanánt.Az egyik kliensünk regisztrációja során, amikor rákérdeztem a  szerhasználat módjára, elsírta magát, úgy válaszolt: „a szégyen miatt”. Másrészt, mivel a többségi társadalom részéről erős előítéletekkel találkoznak, nehezen hiszik el, hogy vannak olyan emberek, segítő intézmények, akik nem ítélik el életformájukat és droghasználatukat, nem hiszik el, hogy mindenféle negatív következmény nélkül szeretnének segítséget nyújtani nekik. Az előbbi megállapításaim és a következőkben olvashatók személyes megfigyeléseimre alapulnak, amelyeket az elmúlt 10 év során tapasztaltam a Kék Pont Alapítvány Kálvária téri tűcsere-programjában, illetve a Drogprevenciós Alapítvánnyal együtt működtetett Dzsumbuj-programban.

Mindkét program, az intravénás szerhasználók egy speciális csoportjával foglalkozik, ugyanis klienseink közel 99%-a roma származású, alacsony iskolai végzettséggel rendelkezik, funkcionálisan analfabéta, állandó jövedelemmel nem rendelkezik, lakhatási körülményeik többnyire siralmasak - a Dzsumbuj program esetében ez 24 négyzetméteres, fürdőszoba nélküli lakásokat jelent - az egészségügyi és szociális rendszerrel szinte egyáltalán nincs kapcsolatuk. Női klienseink többsége bántalmazott kapcsolatban él, egy részük szexmunkás.

A bizalmi kapcsolat kialakítását több dimenzióban segíthetjük elő. Egyrészt fontos, hogy a kliensek számára vonzóvá tegyük a programot. Ez részben megvalósulhat a kliensek életmódjához igazodó nyitvatartási idővel – a legideálisabb elérhetőség a napi 24 óra lenne, azonban sajnos ez eddig még nem valósult meg Magyarországon –, a tűcsere eszközökön túl egyéb tárgyi eszközök biztosításával, amelyek szintén az ártalmak csökkentését szolgálják, például tea, víz, óvszer, terhességi teszt, ruhaturkáló, internethasználat, vitaminok és egyéb ételadományok, formájában.

A bizalmi viszony kialakításában fontos elem, hogy az alacsonyküszöbű programokban biztosított az anonimitás a kliensek számára. A bizalmi kapcsolat mélyítésére jó lehetőséget adnak a mindennapos kontaktusok, amelyek kezdetben a „Hogy vagy?” kérdés megválaszolásában merülnek ki, azonban a kontaktusok számának növekedésével ezek a beszélgetések jelentősen elmélyülnek, a kliens egyre több információt oszt meg életéről. Megfigyeltük, hogy az elején „ventillációs” jelleggel oszt meg információkat, később kíváncsi a segítő véleményére, majd megfogalmazhatja a segítés iránti szükségletét is. Természetesen sok esetben nem alakul ki a bizalmi kapcsolat és a kliens csak a tárgyi eszközöket veszi igénybe a program használata során, azonban ez is egy fontos lépés,

216

hiszen ha steril eszközöket használ, növekedhet a tudása a biztonságos szerhasználattal kapcsolatban.

Azt gondolom, hogy egy ilyen programban való munkavégzés során nincs könnyű helyzetben egy segítő. Egyrészt nagyon fontos szem előtt tartani, hogy a klienseket nem a saját, középosztálybeli értékrendünk felől kell megközelíteni, vagy legalábbis tudatosítani kell magunkban, hogy értékrendünk sok esetben nagyon eltérő a kliens értékrendjétől, többek között az eltérő szocializációs folyamatoknak köszönhetően. Fontos, hogy a kliens határozza meg az elérendő célt és a segítő ebben nyújtson neki segítséget. Másrészt a kliens leállással, szerhasználatának csökkentésével kapcsolatos motivációja az esetek többségében instabil és tiszavirág életű. Sokszor találkozunk olyan esettel, hogy a kliens leállási szándékot fogalmaz meg egy kisebb, vagy nagyobb krízis következtében. Ilyen krízis lehet például az, hogy nincs pénze drogot vásárolni, belefáradt az elvonásba, a hajszolt életmódba. Ilyen lehet például, ha megtudja, hogy hepatitisz-fertőzött, vagy ha túladagolás következtében meghal egy barátja, családtagja. Ilyen krízis lehet, ha a családja ismét kitette otthonról. Ezekben az esetekben azonnali segítségre - sok esetben varázspálcára - lenne szükség. Szinte lehetetlen, hogy azonnali időpontot kérjünk egy drogambulanciára vagy azonnali kórházi ellátást biztosítsunk.

Azt is érzékeltük, hogy a kliensek - a fentebb vázolt bizalmatlanság következtében

- nagyon nehezen fordulnak más intézményekhez, adott esetben az intézmény más telephelyeihez segítségért. Ezért ajánlott minél több szolgáltatást biztosítani a tűcserék falain belül, például orvosi tanácsadást, hepatitisz- és HIV-szűrést, jogi, illetve szociális munkással végzett konzultáció biztosítására. Ahhoz, hogy ezek a szolgáltatások jól működjenek, fontos  a  helyszín funkcióknak megfelelő elrendezése: a közösségi teret kisebb konzultációs, illetve orvosi szobák kell, hogy kiegészítsék.

Amennyiben megoldható, igazán hatékonnyá teszi a munkát, ha a tűcsere program utcai munkára épül, amelynek segítségével a klienseket a segítők el tudják kísérni egyéb szociális és egészségügyi szolgáltatókhoz. Erősödhet a bizalmi kapcsolat, ha a kliens saját életterében is megjelennek a segítők az utca munka által.

A szolgáltatást igénybe vevők

A szolgáltatást igénybe vevők többsége az alacsonyküszöbön keresztül érintkezik először a szociális ellátórendszerrel. Annak ellenére, hogy a létminimum alatt élők esetében jellemző lehet a rendszeres szociális segély, vagy egyéb pénzbeli juttatás igénybevétele az ellátórendszeren keresztül, az intravénás szerhasználatban érintettek esetén jellemző, hogy személyi okmányaik hiányosak, ezeknek az iratoknak a pótlása akár évek óta húzódik

– főleg az iratpótlás bürokratikusnak tartott folyamata miatt nem teszik meg a megfelelő lépéseket. Így iratok hiányában szociális segélyeket sem tudnak, vagy tudtak igénybe venni.

Nehézségek

Nincs könnyű helyzetben a segítő akkor sem, ha a kliens önmaga és szerhasználó társai előtt is szégyelli problémáit. Több alkalommal fordult elő olyan eset, hogy a kliens a tűcsere pultnál elsírta magát, mert élettársa megcsalta, bántalmazta vagy mert éppen visszaesett. A legtöbb ilyen esetben „instant krízisintervencióra” van szükség, mert a kliens siet, nem szeretne leülni beszélgetni, nem szeretné ha a programban bent lévő többi szerhasználó látná, hogy ő sír.

Azt gondolom, hogy különösen nehéz helyzetben vannak a programjainkat használó nők, hiszen ők még több előítélettel találkoznak, mint férfi társaik. Sok esetben a férfi

217

szerhasználók részéről is előítéletben részesülnek, hiszen „egy nő ne szúrja magát!” Fontos információ, hogy a két tűcsere-programunk kliensei majdnem 100%-ban önmagukat romának vallók, ami jelentősen erősíti a többségi társadalomban is tapasztalható hierarchizált női-férfi viszonyt. Nemrégiben egy férfi kliensünk megkérdezte tőlem, hogy rontottam-e már el ételt a főzés során. Miután igennel válaszoltam, nagyon megdöbbent és azt mondta, hogy az ő asszonya ilyen esetben elbujdokolt volna szégyenében.

Programjaink működése során tapasztaltuk azt a jelenséget, hogy férfi jelenlétében szinte lehetetlen a női klienseinket megközelíteni: köszönni is alig mernek, többségében lesütött szemmel állnak, nem ülnek le. A kódjukon kívül, sokszor csak annyit tudunk róluk, hogy ki az „uruk”. Ezt a problémát észlelve, 2010 márciusában létrehoztuk a Női napok a Kék Pontban című programunkat, amelynek működéséről, tapasztalatairól bővebben Barna Erikától, a könyv következő fejezetében olvashatnak, én most két rövid eset felvillantására szorítkozom.

Barbara esete

Barbara 50 körüli nő. A csajnap előtt is használta a programunkat. Hetente többször tért be hozzánk, viszonylag sok fecskendőt hozott, köszönt cserélt és már ment is. A csajnapnak is rendszeres látogatójává vált. Az elmúlt másfél évben a következőket tudtuk meg róla: 3–4 éve intravénás szerhasználó, 9. kerületben élt, rendezett körülmények között, felnevelt és iskolába járatatott 3 gyermeket. A 9. kerületi tömb rehabilitációnak köszönhetően, a 8. kerület Magdolna utca környékén kapott egy szoba-konyhás lakást. Ide már egyedül költözött, ugyanis a férje egy fiatalabb nőért elhagyta, a gyermekei családot alapítottak. Hamar az amfetaminhasználók között találta magát, kezdetben kávéban itta a speedet, de pár hónap múlva intravénás szerhasználóvá vált. Az elmúlt nagyjából fél évben, elkezdett különböző designer drogokat is használni. Élettársával problémás a kapcsolata. A férfi alkoholista, nem dolgozik és nagyjából egy éve van egy szeretője, azonban Barbarát nem szeretné elhagyni, mert kényelmes mellette az élete. Barbara próbálta a férfit kitenni a lakásból, a rendőrséget is többször segítségül hívta – eredménytelenül. Amint a rendőrség elmegy, a férfi visszatér. Mind érzelmileg, mind fizikailag abúzálja Barbarát. Barbara, hogy megvédje magát, egy külső rácsot is felszereltetett a bejárati ajtó elé, azonban élettársa a rácsot lefűrészelte. Élettársával való kapcsolata miatt Barbara elkeseredett és tehetetlen, egyre gyakrabban használ amfetamint. Leállni nem szeretne. Pár hónapja hozzájuk költözött Barbara enyhén értelmi fogyatékos öccse, aki szintén intravénás szerhasználó. Fix jövedelemmel egyikük sem rendelkezik. Anyagot úgy biztosítanak maguknak, hogy steril eszközöket és szúrási lehetőséget biztosítanak a lakásba, amelynek következtében „behívják” őket pár milire.

Barbarának többször javasoltuk, hogy vegye fel a NANÉ-val a kapcsolatot, de nem szeretne élni a lehetőséggel, mert egyrészt szégyelli történetét, másrészt azt gondolja, hogy ha a rendőrség nem tud neki segíteni, akkor más sem. Programunkat arra használja, hogy elmesélhesse életének újabb fordulatait. Örül, ha figyelünk rá, és ha meghallgatjuk. Ruhaturkálónkat is rendszeresen igénybe veszi.

Ivett esete

Ivett 25 év körüli intravénás szerhasználó nő. Kinézete nagyon ápolatlan, fogai hiányosak. Állapotos. Rendszeresen a barátjával érkezik, aki mellől nem mehet el, mindig csendben ül. Több alkalommal jöttek be úgy a programba, hogy a „Hogy vagy?” kérdése hallatán lesütötte a szemét, és nem válaszolt. Hosszas kerülgetés után sikerült először hármasban beszélgetnem velük. Ekkor kiderült, hogy a külvárosban élnek egy nyaralóban, Ivett a fiú

218

„barátnőjének” a testvére. Míg a „barátnő” börtönben ül, Ivettre a fiú „felügyel”, ami azt jelenti, hogy amíg a barátnő börtönben van, addig a húg dolgozik (szexmunka) a fiúnak. Ezután a beszélgetés után a fiú engedélyt adott Ivettnek, hogy a következő csajnapra eljöjjön. A csajnapon elmesélte, hogy 7 hónapos terhes. A gyermek apja a fiú testvére, aki szintén börtönben ül. Van már egy gyermeke, aki nevelőszülőknél él. Az előző gyermek kihordását végiganyagozta, orvosnál akkor sem volt, a gyermek ugyan kis súllyal, de egészségesen született. Nőgyógyászati vizsgálaton ennél a terhességénél sem volt. Viszont pár napja görcsöl a hasa, szerinte azért, mert jelentősen lecsökkentette az amfetamin használatát. Tájékoztattam arról, hogy a görcsölésnek rengeteg oka lehet, illetve elmondtam, hogy amfetamin használata esetén a babának lehetnek idegrendszeri problémái, nagy valószínűséggel koraszülés várható, illetve az „amfetaminos babákra” a kis súly is jellemző. Javasoltam neki, hogy keresse fel a Józan Babák Klubot, tájékoztattam az ott nyújtott szolgáltatásokról, közösen időpontot kértünk, azonban erre az időpontra nem ment el. Megbeszéltük, hogy a következő csajnapra összeszedünk neki némi gyermekruhát. Ivett a csajnapra megérkezett, de csak magának válogatott nadrágokat, az összekészített gyermekruhákat nem vitte el, mondván, nem tudja eltenni őket. Amikor rákérdeztem, hogy van a gyermeke, és hogy kérjünk-e új időpontot a Józan Babák Klub nőgyógyászához, kitért a válasz elől. Azóta nem találkoztunk vele.

Irodalom

1. Elekes  Zsuzsanna  (1993):  Magyarországi  droghelyzet  a  kutatások  tükrében.

Országos Alkohológiai Intézet Alkohológiai füzetek sorozat, Budapest.

2. Elekes Zsuzsanna & Paksi Borbála (2003): Középiskolások alkohol- és egyéb drogfogyasztása. OTKA Zárójelentés.

3. Márványkövi Ferenc, Melles Katalin és Rácz József (2006): Akezelésbe és tűcserébe jutás akadályai problémás droghasználók körében Budapesten. Addiktológia, 4: 319–341.

4. Márványkövi Ferenc, Melles Katalin, Kaló Zsuzsa, Rácz József(2009): Droghasználók társadalmi kirekesztettségének vizsgálata - A kezelésbe jutás akadályai roma és nem roma, kezelésen kívüli intravénás használók körében Budapesten. Kutatási beszámoló.

5.   Paksi Borbála & Elekes Zsuzsanna (2003): A középiskolások drogfogyasztása 2003- ban Budapesten. Helyzetkép és tendenciák. Addiktológia, 3–4: 275–305.

6. Rácz József, Márványkövi Ferenc, Melles Katalin és Vadász Viktória (2010): Út a túléléshez- Nyílt színi droghasználat és „belövőszobák” Budapesten. L’Harmattan Kiadó, Budapest.

219