Oberth József

„Maradjon, amíg képessé válik önmagát szeretni!”- beszélgetés a kovácsszénájai rehabilitációs otthonról

Kiss András szociális munkás, a Mérföldkő Egyesület1 Kovácsszénáján található koedukált rehabilitációs otthonának intézményvezetője. Ahazai „rehabok” kisebbsége vállalja fel, hogy férfi és női lakókat egyaránt fogad, közös terápiában kezeli őket, így a nemiségből fakadó kérdésekkel kapcsolatos tapasztalatok sajátosnak nevezhetők.

- Milyen rehabilitációs funkciót tölt be a Kovácsszénáján található intézmény?

- Nálunk általában azok a személyek, szerhasználók, javarészt opiátfüggők jelennek meg, fiúk és lányok vegyesen, akiknek a mi intézményünk már egy afféle végpontként funkcionál. Máshová nem tudnak menni, számtalan detoxikálás és egyéb kezelés után vannak. Itt nagyjából a temető előtti stádium a rehabilitáció.

- Hogy kerülnek ide, akik bejutnak az intézménybe?

- Van előgondozásunk, ami az ország nagyobb városaiban, főleg Budapesten, valamint Debrecenben, Szegeden, Miskolcon, Dunaújvárosban, az úgymond legfertőzöttebb településeken, különböző civil szervezetekkel, ambulanciákkal együttműködésben zajlik. A klienseink 80%-a Budapestről érkezik, ahol egy kollégánk állandó jelenléttel dolgozik.

- Mi az előgondozás szerepe?

- Az utóbbi években, sajnos, mindenki „képzettebb” lett a kábítószer-problémát illetően, így sokszor gyámügyből, családsegítőből, más szervezetekből egyből rehabra próbálnak delegálni embereket. Azért kell mindenképpen egy szervezettebb előgondozás, hogy tényleg a megfelelő ember kerüljön a megfelelő ellátásba. Az abszolút nem jó, hogy ha olyan ember kerül be egy rehabra, akinek az nem való, mert az ellátás színvonalát rombolja, és neki magának is több kárt okoz, mint hasznot hozhat, főleg kábítószer-függők között. Tipikus példa: a 17 éves füvező kisfiú bekerül egy rehabra, 30 éves opiátfüggők közé. Ő nem oda való, és csak egy negatív tanulásba kezd, a kíváncsisága hajtja egy ideig, utána elmegy, és a tanultak alapján igyekszik kipróbálni az opiátokat.

- Bejutva a terápiára, mire számíthat a használó egy megszokott menetrend szerint?

- Az előgondozás után bekerül a bentlakásos terápiába, Kovácsszénájára, egy pici baranyai faluba, Pécstől 25 km-re. Festői környezetben, ’nagyon jó hangulatban’ telnek ott a napok. A bentlakásos rész 8-10 hónapig, van, hogy 1 évig tart, ami az egyéni felépüléstől is függ, s a befejezésének idejéről a klienssel közösen döntünk.

***

1 A Mérföldkő Egyesület honlapja: http://www.merfoldkorehab.hu/index.html, rehabilitációs otthonának elérhetőségei: 7678 Kovácsszénája, Fő u. 24.; telefon: (72) 498 791, (30) 530 4993; e-mail: merfoldko@t-online.hu.

201

1. táblázat: Terápiás folyamat lépcsői

Forrás: merfoldkorehab.hu, letöltés: 2011. 06. 01.

„A terápia menete röviden:

Bekerülés: telefonon, majd írásos önéletrajz e-mail útján történő egyeztetés után személyes elbeszélgetés után születik meg a döntés. A felvételi elbeszélgetés során fokozott figyelemmel kísérjük a jelentkező motiváltságát, leállási szándékának önkéntességét.

Izolációs időszak: Sikeres felvételi után a kliens első 60 napja teljes izolációban telik. Nem fogadhat telefont, levelet, látogatót. Elsődleges feladata a beilleszkedés, a terápiás közösség szabályainak elfogadása, azok alkalmazása, a csoportterápiás foglalkozásokon való aktív részvétel. Mindezek sikeres abszolválása után a terápiás közösség – kliensek és a szakmai stáb - dönt arról, hogy a következő időszakba – középidőszak - léphet-e. Amennyiben a közösség ezt nem támogatja, úgy a kliensnek távoznia kell az intézményből, amennyiben a közösség támogatja úgy folytathatja a terápiát.

Középidőszak: 60. nap - 150. nap: az izolációs időszakból kikerülő kliens a közösség teljes jogú tagjává válik. Felelősségeket vállal a közösség szolgálatában (napos, felvételiztet), jogokkal rendelkezik (kapcsolatot tarthat hozzátartozóival, önsegítő közösségek gyűléseire járhat, adaptációs szabadságra mehet). Ezen időszak sikeres megléte esetén a kliens – a közösség jóváhagyásával - elkezdheti tervezni a terápia utáni életét és az ún. reintegrációs időszakba kerül, amely során fokozatosan építkezik ’kifelé’, munkát keres, hivatalos iratait rendezi, megkezdi beilleszkedését a társadalomba.”

***

- Mi történik, amikor valaki sikeres terápia végén kerül ki?

- A bentlakásos fázis után szervezett utógondozás kezdődik; immár egy Pécsett működő félutas házba lehet költözni, ami nyitott intézmény, a használó ottléte önellátásra épül, és választható segítség. Azt hozzá kell tenni, hogy mi támogatjuk, ha a terápiát végző ember, kiköltözve Kovácsszénájáról, nem kerül, illetve nem rögtön kerül vissza gyakran diszfunkcionális családjába, hanem itt marad még egy fél évet, háromnegyed évet, vagy akár hosszabban. Pécsett, szerencsére, elég kedvező a klíma a felépülő függők számára, a környéken található több rehabilitációs otthon, több félutas ház, drogambulancia, közösségi ellátások, nem beszélve a nagyon erős önsegítő közösségekről, lásd az NA (Névtelen Drogfüggők), vagy az AA (Anonim Alkoholisták) jelenlétét. A mi félutas házunkban 6 hónaptól 1 évig lehet tartózkodni, de ide csak az kerülhet, aki a terápia után már dolgozik, vagy tanul, kezdetét vette a társadalmi reintegrációja, illetve valakinél csak az integráció, mert még sohasem volt a társadalom „normális” tagja. Ekkor lehet megtanulni a pénzt beosztani, munkába járni és sok mást, amit először tapasztalni kell, hogy később alkalmazni lehessen.

Nagyjából így néz ki a rehabilitáció folyamata, három lépcsőben: előgondozás, maga a bentlakásos gondozás, majd utógondozás. Ennek az időtartama egy klasszikus, szép terápia esetén, nagyjából 18 hónap. Van, akinél ez tovább tart, van, aki többször nekifut és akkor még tovább tart, de az egyéni sajátosságokat messzemenőkig figyelembe tudjuk venni.

- Amióta működtök, hány nő fordult meg nálatok?

- Mi, Kovácsszénáján, 2002. október 14-én nyitottuk meg az intézményt, azóta 290 ember került be az ellátásba, és - mint mindenütt - nálunk is van lemorzsolódás. Arra törekszünk,

202

hogy ez a természetesnek mondható kihullás a terápia minél hamarabbi szakaszában következzen be, tehát hogyha valaki nem akarja végig csinálni, akkor ne tegye, vagy ha valaki nem odavaló, menjen el, amint ez kiderül. Ekkor vagy mi küldjük el, vagy ő megy magától.

A bejutott 290 emberből körülbelül 70 fő az, aki befejezte a terápiát, klasszikus módon,

„programzáróval”. A rehabilitációban a nemek közötti megoszlás, mint ahogy - tudomásom szerint - az addiktológiai ellátások más részeiben is, nagyjából 70-30%-os, azaz a drogbetegek 70%-a férfi, 30%-a nő. Ez a mi tapasztalatunk is.

- Mennyire sikeresek a nők egy férfitöbbségű közegben?

- Nálunk eddig a felvettek közül 13 nő fejezett be sikeres terápiát. Nagyon fontos elmondani róluk, hogy mindegyikük talpon van! A tőlünk távozók többsége itt maradt Pécsett, velük gyakran napi vagy heti rendszerességű kapcsolatot tartunk. A férfiaknál is magas, 80% fölötti a megmaradási arány, de a Kovácsszénáján végzett nőknél 100%.

Ugyanakkor nehezebb egy férfitöbbségű közösségben egy nőnek a terápiát elvégezni, aminek számos oka van. Az itt lévő emberek hosszú hónapokon át minden nap egymást látják, gyakorlatilag együtt  élnek, és ezen belül óhatatlanul mennek a nemek közötti küzdelmek, de ha komoly számbeli fölényben is vannak a férfiak, és van olyan terápiás időszak, amikor van 13 fiú és 1 lány, mert épp így alakul, akkor egyoldalúak a viszonyok, és az együttműködés elsajátítása nagyon szép és gazdag munkát tud jelenteni mindenki számára.

Azt látjuk, hogy a nők azért nehezebben küzdik végig a terápiát, de ha megküzdik, akkor utána mindig talpon maradnak. Nem tudom, valami genetikai történet-e ez, vagy csak a kovácsszénájai lányokra jellemző? Mondjuk, ez a 13 ember még nem olyan nagy merítés, de azért mégis évtizedes tapasztalat.

***

2. táblázat: A rehabilitációs otthon napirendje

Forrás: merfoldkorehab.hu, letöltés: 2011. 06. 01.

203

***

-Miért kezeltek együtt férfiakat és nőket, amikor a rehabok többségében nem ez a gyakorlat?

-Divatos kérdés, hogy kell-e specializálni nemek szerint az ellátást. Én azt gondolom, hogy nem. Speciális női vagy férfi otthonokat létrehozni, szerintem, tévút. Én inkább a koedukációban hiszek, meg azt is tapasztalom, hogy ez sokkal működőképesebb, mint az úgynevezett speciális intézmény esete, mert a rehabilitációhoz, vagy a habilitációhoz hozzá tartozik a másik nemmel való viszony átalakítása, átrendezése, a másik nemnek a megismerése is. Ezt nem lehet, mondjuk, egy kommunikációs tréninggel helyettesíteni. Azok az intézmények, amelyek csak férfi vagy csak hölgyeket fogadnak be, félnek a - terápiás időszakban kötelező - szexuális absztinencia megszegésétől, semmi más gondjuk nincs. Tagadhatatlan, hogy ennek a veszélye folyamatosan fennáll. De azt gondolom, hogy egy jó ellátás a férfi   és a nők közötti interakciókat is a terápia részévé tudja tenni. Nem vagyok túlságosan naiv: Kovácsszénáján az elmúlt közel egy évtizedben előfordult a szexuális absztinencia megszegése, de egy kezemen meg tudom számolni, hány esetben. Ennek mindig megvolt a maga következménye: az érintett embert elküldtük. Ugyanakkor ez is egy tanulási folyamat, például arról, hogy a „rehab-szerelmek” hogyan érnek véget: általában kudarccal. Nagy tanulópénzt fi akik elmennek, és nagy tanulság ez az ottmaradóknak is.

- Férfiak és nők mindent együtt csinálnak a terápiában, vagy van, ami a női nemre jellemző feladat?

- Többnyire együtt, de nem mindent: vannak férfi és női csoportfoglalkozások, amikor csak a lányok vannak együtt lány segítőkkel, illetve a fiúk fiú segítőkkel.

Nem kizárólag, de inkább a nőkre jellemző a prostituálódás. Legalábbis a nálunk lévő szerfüggő lányok 80-90%-a érintett ebben; a prostituálódás arányára nincs empirikus adatom, de a személyes ismereteimből tudok következtetni. Azt, gondolom, nem nagyon kell ecsetelni, hogy egy pár éves prostituálódás után milyen lelkiállapotokban lehet egy nő. Ezzel nekünk nagyon intenzíven kell dolgoznunk a lánycsoportokon. És itt nagyon fontos a koedukáció! Ugyanis a lányok a terápia elején automatikusan ezt a szerepet viszik tovább: ők a prostituáltak. A fiúk közül pedig sokan automatikusan felveszik a strici szerepet, és valahol erről is szól a terápia, hogy a fiúknak meg kell azt tanulni, hogy nem minden lány eleve prostituált, a lányoknak pedig meg kell azt tanulni, hogy nem minden fiú eleve strici. És ez több-kevesebb sikerrel át is megy a terápia végére.

- Egy női csoporton mit lehet kezdeni a korábbi prostitúciós élményekkel?

- Női munkatársaim összefoglalója szerint, a csoportokon, ahogy a résztvevők valamelyest tisztulnak már a rehabilitáció alatt, egyre erősebb szégyent éreznek az előzmények miatt. Mivel aktuálisan a szégyent nem nyomják el különféle drogokkal, megpróbálnak vele józanul kezdeni valamit, ami nem mindig sikerül. Sokan ekkor el is mennek a terápiából: nem bírják elviselni magukat. Viszont nagyon sokat segíthetnek a régebb óta terápián lévő nők, akik ilyenkor megnyugtathatják az újakat, hogy az ő cipőjükben is ugyanaz a kavics van. Az egyik irány tehát az, hogy van egy nagyon erős szégyen és undor önmagamtól, nem szeretem önmagamat.

204

És van egy másik tipikus hozzáállás: aki sztorizik a szexuális teljesítményével, sőt magával a prostituálódással is, nemcsak a női csoportban, hanem azon kívül is. Ez utóbbi inkább arról szól, hogy valaki a férfi társait a terápiában hogyan tudja befolyásolni.

- Miért fontos a teljesítmény hangsúlyozása?

- Egy terápiás közösség, nálunk általában 14-16 fővel, ugyanúgy hierarchizálódik, mint minden más közösség. Az a nő, aki a teljesítményével kérkedik, rendszerint kinézi magának az alfahímet, az alfahímre rárobban, és akkor bevédeti magát, vagy igyekszik, hogy a könnyebb reszortokat kapja a napi munkában.

- Melyik hozzáállás „illik” inkább a terápiába?

- Az elsővel egy kicsit könnyebb dolgozni, a második, tehát ez a „szívesen lennék az alfanőstény az alfahím mellett”, annyira nem szimpatikus. Viszont ezekben a helyzetekben nagyon ritkán van szükség segítői beavatkozásra, a problémákat a terápiás közösség önmaga is képes kezelni.

- A szexualitással kapcsolatos visszaélés, vagy kimondottan az erőszak elszenvedése jellemzően „csak” felnőttkorban, vagy már korábban is jelentkezik?

- Lányok esetében a családon belüli erőszak szinte mindenkinél előfordult, de a fiúk felénél is. Talán minden itt kezdődhetett: egy abszolút diszfunkcionális családnál. Az erőszakos családi események nagyjából a terápia második-harmadik hónapjában jönnek elő. (Párhuzamosan próbáljuk a szülőket és más családtagokat is bevonni, de ez általában zsákutcába vezet. A családtagok elutasítóak, nem hajlandók együttműködni velünk, tagadják a saját szerepüket a kialakult problémában. Vagy éppen ők mondanák meg, hogyan kell terápiát végezni, amire meg mi nem vagyunk nyitottak.)

Az erőszaktétel történetét meghallgatni a terápiában mindenki számára megrendítő. Mi azt képviseljük ebben a helyzetben, hogy „örülünk, ha megosztod velünk a problémádat, és örülünk, ha megtisztelsz minket a bizalmaddal”, de ezt majd később kell kezelni, ha a józanságod megfelelő szintre jutott.

***

3. táblázat: A Kovácsszénáján működő rehabilitációs otthon eredményessége

Forrás: merfoldkorehab.hu, letöltés: 2011. 06. 01.

„Eredményesség"

A terápiás intézmények kétféleképpen is kiszámolhatják a felépülési mutatójukat.

Meghatározhatják a terápiára bekerültek számához viszonyítva, illetve a terápiát sikeresen befejezők számához viszonyítva is. Általában azt a mutatójukat publikálják, amely szerint eredményesebbnek tűnik a munkájuk.

Intézményük kétféle felépülési mutatója, 2002. november - 2008. december 31. (6 év) közötti időintervallumot vizsgálva:

1. Felépülési mutató a terápiára bekerültek számához viszonyítva:

• A fenti időszak alatt a terápiába bekerült kliensek száma: 213 fő;

• A jelenleg terápiában lévő kliensek száma: 16 fő, tehát a vizsgált tömeg: 213-16=197 fő;

205

• Közülük   absztinens:   49   fő   (Folyamatos   utánkövetés,   vizsgálat:   telefonon, személyesen);

• A fenti adatoknak megfelelően, tehát a intézményükben a vizsgált időszakban a felépülési arány: 25%-os volt.

• Összehasonlításul:  a  hasonló  modellben  dolgozó  intézményekben  a  felépülési mutató 17-18%-os.

2. Felépülési mutató a terápiát elvégzők számához viszonyítva:

• Terápiát elvégzők száma= 43 fő;

• Absztinens: 36 fő (itt csak azok az absztinensek számítanak, akik el is végezték a terépiát);

• A fenti adatoknak megfelelően, tehát a intézményükben a vizsgált időszakban a felépülési arány: 83%-os volt.”

***

4. táblázat: A Kovácsszénáján működő rehabilitációs otthon eredményessége 2010-ben

Forrás: Kiss András személyes közlése

2010-ben Kovácsszéjárára

• 38 főt vettek fel, akik közül

• 13 fő végzett sikeres terápiát.

***

- Hogy látod, a Kovácsszénájára érkezők érzelmileg mennyire képesek kezelni azt az erőszaktömeget, amit sokan közülük megéltek?

- Itt felmerül a női és férfi identitás kérdése, legalábbis amennyiben mindenki nőként és férfiként aposztrofálja a terápiába bekerülő embereket. Ide viszont kisfiúk és kislányok jönnek.

Sajnos igaz, és minél inkább haladunk előre az időben, annál inkább, hogy a mai gyerekek már nagyon korán kezdenek el használni. Annak idején, mondjuk egy évtizede, 17-18 évesen próbáltak ki egyáltalán szereket: füvezgettek, partidrogoztak stb. És a húszas éveik elején bátorodtak fel. Ma 11-12 éves kor, amikor elkezdődik a partidrog, az alkohol, és nincsenek lépcsők. Régebben azért eltartott néhány évig, amíg valaki eljutott, ha eljutott, mondjuk, a heroinig, vagy a kokainig. Ma nem így van. Ma azt látjuk, hogy 12- 13 éves gyerekek abszolút kész függőként tudnak működni. Azért, hála Istennek, ez nem mindenkire igaz, de az teljesen nyilvánvaló, hogy nagyon hamar kezdik és nagyon rövid idő alatt eljutnak a mélypontokig.

Mármost egy 11-12 éves kislány, aki abszolút nincs még képben magával, a világgal, el lehet képzelni, hogy szerhasználóként milyen lelki állapotba jut 19-20 éves korára, hova jut el a nőiségével, meg a női szereppel. Itt tényleg fontos, hogy a személyiségfejlődés a szerhasználat napi rendszerességűvé válásával gyakorlatilag megáll, tehát hozzánk lényegében egy gyerek érkezik meg, aki - értelemszerűen - a traumáit sem tanulta meg felnőtt módon kezelni.

Lányoknál tipikus, hogy az apjukkal elég problematikus a viszonyuk. Az apát egyfajta bűnöző figurának látják, mármint a családon belüli viselkedése miatt. Az édesanyjukkal azonban tudnak azonosulni, és ebből adódóan a többi férfihoz való kapcsolatukat is nagyjából hozzá hasonlóan formálják. A végén ez egy beteges, és hihetetlenül nagy szeretetéhséggel jellemezhető helyzet lesz, amivel nekünk dolgoznunk kell.

206

- Milyen eszközökkel próbáltok változtatni?

- A terápia elején, amikor még nagyon mélyreható ismereteket nem óhajtunk adni, egyszerűen közöljük a szabályainkat, amiket tudomásul kell venni. Például semmilyen ékszert nem hordhatnak a lányok, nem festhetik a hajukat, nem hordhatnak feszülős, tehát a testet kiemelő ruhákat, a hajukat össze kell fogni, a derékon meg kell kötni egy pulóvert, tehát a nőiességet nem hangsúlyozhatják. (Nos, már odáig is eljutottunk, hogy a lányok strandolásnál is pólóban voltak. De ez csak egyszer fordul elő, mert ez rosszabb volt, mintha fürdőruhában lettek volna. Ez inkább egy segítői túlkapás volt.) Ez azért fontos, mert ezek a lányok az „utcát” viszik tovább, azt ahonnan ők érkeztek, és ahol szexuális tárgyként működtek.

A szexualitás és a szeretet náluk nem feltétlenül vált külön, sőt, sokan azt gondolják, hogy akivel lefekszenek, vagy akinek ilyen irányú szolgáltatást nyújtanak, az szereti őket. A stricik ezért is tudják ezeket a lányokat folyamatosan, éveken át kihasználni: a hamis nagy szeretettel, és ígéretekkel, hogy majd feleségül foglak venni, csak még egy kis pénz kell. Ezeket a dolgokat újra kell értékelni.

- Találkoztok-e Kovácsszénáján táplálkozási zavarokkal?

- Egyre gyakrabban. Nem gondolom, hogy ennek kezelése a mi terepünk, bár nem is látok erre alkalmas más intézményt sem. Inkább mindenki próbálkozik a kezelésével. Pedig ez fájdalmas történet, mert talán több esetben végzőik halállal, mint a szerhasználat, csak sokkal tovább tart, ezért nem annyira látványos a mortalitás.

Mindenestre megjelenik a terápiában is: ha valaki bejön a rehabra, akkor rátör a hihetetlen éhség, felhízik, de akkor már megint nőként szeretne lenni, és akkor kezdődik a klasszikus fogyókúra. Erre figyelünk, és a kezdettől próbáljuk kezelhető keretek között tartani. Mert ez külön játék: külön diétával, külön igényekkel. Mi a józan paraszti észre apellálva, elmondjuk, mennyi étel van, az hány kalória, és azt kell beosztani, más nincs.

- A bekerülő nők egy része anya, ugyanakkor az anyai szerep betöltése az aktuális állapottól nagyon messze van. Nem okoz ez túlzott feszültséget?

- Sok édesanya érkezik hozzánk, aki maga mögött hagy egy vagy több gyereket. A szerhasználat során az ő anyaságuk nem létezett; egy becsületes függő, a függőségének él, és nem az anyaságnak.

A józanodás első heteiben, amikor valaki tisztulni kezd, előjön, hogy „vannak gyerekeim”. Igazából nincs egészséges kötődése, hiszen van, hogy évek óta nem látta a gyerekeit, vagy ha látta, akkor jobb lett volna, ha nem látja…, ki- és belépkedett a gyerekek életébe. Itt aztán előjön egy nagyon kemény bűntudat, lelkiismereti válság, és megint szülő szeretne lenni. Olykor ezért elhagyja a rehabilitációt. Megint belép a gyerek életébe, egy hétig, egy hónapig tiszta tud maradni, utána visszaesik, mert, és ez az élet rendje, ő még nincs felkészülve az anyaságra.

Nekünk azzal van feladatunk, hogy helyre tegyük, az érzései bármennyire is vinnék őt, még ha valaha volt is anya, és utána lett függő, vagy már függő volt, és közben szült gyereket, de anyaként soha nem működött, most maradjon itt, ne menjen el! Maradjon, amíg képessé válik önmagát szeretni! Egyébként a terápiáknak ez a lényege, és a lányoknál meg főképp, hogy először légy felelősségteljes önmagaddal szemben, csináld végig a terápiát, és ha majd önmagaddal szemben felelősségteljes tudsz lenni, tudod magad normális módon szeretni, akkor majd tudsz például a gyerekeiddel is foglalkozni. Szépen, lépcsőzetesen, először vasárnapi anyukaként. Azután egyszer vissza is kaphatod, ha már másol helyezték el őket. Nem tisztem megítélni, mi zajlott le a gyerekekben, amíg az anyuka használt, de azt látom, hogy azok a nők, akik betartották a sorrendet, azoknak helyre jött a kapcsolatuk a gyerekeikkel.

207