Prostituált/szexmunkás emberek segítése
A prostitúció jelenségének értelmezésére és magyarázatára, más társadalmi devianciákhoz hasonlóan, leginkább az úgynevezett multidiszciplinárismodellt látjuk érvényesnek. Ez egy olyan empirikus adatokon alapuló szociológiai megközelítés, amely a jelenségnek egyrészt a társadalom érték- és normarendszere szempontjából elfoglalt helyét, másrészt az egyének, családok, közösségek szerepét veszi figyelembe. Felhasználja a modern kriminológia és társadalomtudomány, valamint más tudományok eredményeit (pszichiátria, népegészségügy, jogtudomány, szociálpolitika). Számol a probléma összetettségével, és az annak kezelésére hívatott szakmák sokszínűségével (Lásd: Nemzeti stratégia a kábítószer- probléma visszaszorítása érdekében! ISM - Sásdi Nyomda Kft., Budapest, 2001).
Modellek
A prostitúció jelenségét történetileg kialakult, de napjainkban egymás mellett létező, néha egymással kombináltan előforduló modellek alkalmazásával igyekeznek befolyásolni:
Prohibícionista rendszer: Tiltja és bünteti a prostitúciót, és különösen az arra épülő kizsákmányoló bűncselekményeket. Kritikája, hogy a prostituáltat bűnelkövetőnek tekinti, emiatt az illegalitásba kényszerül, rejtőzködővé válik, és kiszolgáltatott, védtelen helyzetbe kerül a futtatóval, illetve a kuncsaftjával szemben.
A reglementációs rendszer szerint a teljes tiltás reménytelen és eredménytelen, ezért elfogadja a prostitúciót szükséges rossznak, megpróbálva azt szabályozni, keretek közé szorítani. A szabályozás mindenekelőtt egészségügyi (kötelező orvosi vizsgálatok), másrészt pedig rendészeti (kötelező nyilvántartásba vétel, általában bordélyházakba szorított prostitúció) vonatkozású.
Az abolícionista rendszer lényege, hogy a prostitúciót magányügynek tekinti, amelyet így sem legalizálni, sem büntetni nem kell, azaz elutasítja a törvényi szabályozást. A prostituált kizsákmányolását ugyanakkor súlyosan szankcionálja, és a prostituáltra, mint áldozatra tekint, akinek reintegrációját a társadalomnak segítenie kell (Fehér 1997: 27-28; Lőrincz 2009: 238.).
A korlátozott abolícionista, vagy úgynevezett kvázi abolícionista, más néven
„zónásítási modell” a New York-i Egyezmény16 alapelveire épül. Az állam eltűri az egyéni prostitúciót, és hatósági engedélyhez, illetve egészségügyi kontrollhoz köti. Ugyanakkor szigorúan tiltja kiskorúak prostituálódását, továbbá a prostitúció gyakorlását bizonyos helyeken és/vagy időzónákban (védett övezetek). Az önkormányzatok kijelölhetnek zónákat a szexuális szolgáltatás felajánlására (türelmi zónák). A rendszer kritikája, hogy a prostitúció adóztatása és egészségügyi kontrollja megoldatlan.
A neoreglementációs, más néven korlátozott reglementációs modell alapvetően tiltja a bordélyházak üzemeltetését, mindazonáltal engedi a hivatalosan regisztrált és orvosi kontroll alatt tartott egyéni prostitúciót. Az egyéni vállalkozás keretei között végzett prostitúció engedélyezett, legális és adóköteles. Az egyéni vállalkozás kiadása révén a prostituáltakat nyilvántartják és kötelező számukra a rendszeres orvosi vizsgálaton való megjelenés (Sárkány 2009: 84-85.).
16 1955. évi 34. törvényerejű rendelet az emberkereskedés és mások prostitúciója, kihasználásának elnyomása tárgyában, New Yorkban, 1950. évi március hó 21. napján kelt nemzetközi egyezmény kihirdetéséről
166
Svéd modell. 1999-ben Svédország a prostitúció kezelésének egy teljesen új modelljét vezette be, amelynek lényege, hogy a szexuális szolgáltatások eladása legális, de vásárlása bűncselekmény. A szexuális szolgáltatások vásárlását tiltó törvény bevezetését radikális feminista szervezetek kezdeményezésére vezették be.
Ezen megközelítés hívei szerint a prostitúció és az emberkereskedelem azért létezik, mert a férfiak részéről kereslet jelentkezik nőkre és gyermekekre, főként lányokra, és ezt a keresletet kell visszaszorítani prohibicionista eszközökkel. (Westerstrand: 87, 89; Betlen 2007: 34.) Az úgynevezett svéd szabályozási modell támogatói kimagasló sikernek értékelik, hogy mindössze öt év alatt Svédországban jelentősen csökkent a prostitúció. (Stockholmban az utcai prostitúció csökkent kétharmadával, de egyes városokban teljesen el is tűnt.) Számos kritikusa szerint azonban a modell elhibázott, mivel nem szüntette meg, csak látenssé tette a prostitúciót, így a prostituáltak még elszigeteltebbé és kiszolgáltatottabbá váltak, akiket a segítő programok sem képesek elérni (Haeberle 2007).
Hazánkban a nyolcvanas évek végén, a rendszerváltáskor teljességgel nyílttá vált a korábban jórészt látens módon működő, illetve tabu témának számító prostitúció. A társadalmi-gazdasági változások és az azokat kísérő, jelentős problémákat okozó munkanélküliség, a társadalom bizonyos rétegeinek deklasszálódása, illetve drámai elszegényedése, a társadalmi normák és értékrend változása, valamint ezekkel összefüggésben a deviáns viselkedésformák látványos megjelenése (Gergál - Máté 2009: 22.), illetve terjedése magába foglalta a prostitúció jelenségének rohamos növekedését is. A főváros egyes kerületeiben már olyan súlyos problémává vált a prostitúció jelensége, hogy a problémát megfelelően kezelni képtelen korábbi prohibicionista szabályozás megváltoztatása elkerülhetetlennek látszott (Sárkány 2009: 97.).
A magyarországi jogalkotás, az 1993-ban az üzletszerű kéjelgés tényállását az 1993. évi törvény 130. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte (Borai 1997: 54, 74.). Az 1993-as abolícionista szemléletű jogszabályt 1999-ben kiegészítette a röviden csak maffiatörvényként ismert jogszabály (A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV. Törvény), amely bizonyos elemeiben az úgynevezett korlátozott abolícionista modellhez, más összetevőiben pedig az úgynevezett neoreglementációs modellhez közelített.
A jelenség kezelésére hívatott modelleknél közös kiindulópontnak tekintünk egy humanisztikus, ártalomcsökkentő megközelítést, ahol a prostituáltak életkörülményeinek javítását célzó szociális munka, a kizsákmányolásból kiszakadni akaró emberek társadalmi beilleszkedését segítő projektek, és az emberkereskedelemmel szembeni fellépés mellett, egészségfejlesztő és prevenciós programok állnak a középpontban.
Pierfranca Borlone és Grazia Macchieraldo Szakmai tréning kortárs oktatóknak a
prostitúciós területen című könyvükben az alábbiak szerint definiálták a prostitúciót:
Prostitúció: Általánosan használt kifejezés a szexuális szolgáltatások kereskedelmére. Jogi értelemben a prostitúció szót kizárólag olyan tevékenységre értjük, amelyben az abba bevont egyének egy meghatározott tranzakcióban vesznek részt, mely szerint a szexuális szolgáltatásért egy előre megállapított pénzösszeget vagy árut ajánlanak fel (Borlone - Macchieraldo 2005: 87.).
A Szex Edukációs Alapítvány által kiadott, a prostitúciós területen tevékenykedő kortárs oktatókat segítő kiadvány szerint 2004-ben a magyarországi prostitúció helyzete hasonló a környező országokéhoz; az emberkereskedelem, migrációs vonatkozásában indulási-, tranzit és célország vagyunk. A szakemberek szerint a prostituáltak többsége a társadalom legszegényebb rétegeiből kerül ki. Különösen a borsodi, szabolcsi, illetve dél-baranyai gettósodó falvakból, a mélyszegénységből, a kilátástalanság elől menekülők teszik ki az
167
utcán dolgozó prostituáltak döntő részét. Magyarországon a Fenarete projekt munkatársai szerint 2005-ben 5000 – 15 000 prostituált működött az ország különböző területein (Borlone - Macchieraldo 2005: 20; Forrai – Simka 1999: 174.).
Magyarországon jelenleg az alábbiak szerint lehet kategorizálni a prostitúciót:
I. Rejtettebb prostitúció
• Luxus prostituáltak (rendszeres meghatározott ügyfélkörrel rendelkeznek, egyedül dolgoznak);
• Lokálokban, klubokban, éjszakai szórakozóhelyeken dolgozó hoszteszek (Az 1990- es évek végén a délszláv háború miatt nagy számban jelenlévő katonai egységek kivonulásával már kevésbé meghatározó szegmense a prostitúciónak);
• Bérelt lakáson dolgozók és call-girlek (gyakran az Interneten, illetve ügynökségeken keresztül szerzik be az ügyfeleket).
II. Nyílt, közterületi prostitúció
• Kamionos lányok: nagyvárosok, illetve határmenti területek autópályáinál dolgoznak. Szinte mindig futtató is van a háttérben;
• Külterületi utcai prostituáltak: főként nagyvárosok kivezető útjai, országútjai mellett dolgoznak. Háttérben általában futtató vagy „támogató” (élettárs, közeli hozzátartozó) áll;
• Belterületi utcai prostituáltak: főként leromló, szegregálódó településrészen vagy ahhoz közel dolgoznak
- Fiatal korosztályból, akiket gyakran felügyelnek „támogatók” (élettárs, közeli hozzátartozó), illetve futtató, vagy
- Idősebb korosztályból, akik sokszor egyedül dolgoznak, kerítő nélkül.
A prostitúcióba sodródás hátterében számos ok húzódik, több rizikótényező együttes hatása érvényesül. Ilyenek lehetnek:
• család rossz anyagi helyzete;
• a családban, illetve a nevelési környezetben tapasztalható szocializációs zavarok;
• súlyos családi diszfunkciók, különösen szenvedélybetegség a családban, illetve
- gyakran ezzel is összefüggésben - családon belüli bántalmazás; szélsőséges esetben, szexuális abúzus;
• alacsony iskolai végzettség (közvetetten érvényesül, tájékozatlanság a
munkaerőpiacról, munkavállalási ismeretek és készségek hánya, alapvető jogi és állampolgári ismeretek hiánya stb.),
• serdülőkori erőteljes negatív kortárs-hatások, illetve az életkorra jelmező más
jellegzetességek (például függetlenségre, önállóságra való igény, labilis érzelmi élet stb.) (lásd még: Forrai 2004: 20.).
• a helyi, illetve szélesebb társadalmi környezetben tapasztalható előítéletesség,
egyenlőtlenségek, érték és normarendszerben tapasztalható problémák.
A prostituált emberek problémái
Annak érdekében, hogy a prostituáltak számára adekvát segítséget legyünk képesek nyújtani, tisztában kell lenni azokkal a problémákkal, amelyekkel a leginkább küzdenek; ezek az alábbi dimenziókban foglalhatók össze:
168
Szociális kontextus
Az utcai prostituáltak (nyílt, közterületi prostitúcióban résztvevők) jobbára a legnagyobb nyomorban élő, legsebezhetőbb társadalmi rétegekből kerülnek ki. A prostitúció a világ legtöbb országában főleg a színes bőrű kisebbségi csoportokat érinti, akik gazdasági és faji szempontból is a társadalom margójára szorultak, hiszen gyakran települési és oktatási szegregáció miatt korlátozott a lehetőségük a továbbtanulásra, a munkaerőpiacra való bejutásra, sokuknak ennél fogva szinte semmiféle valós, ésszerű alternatívájuk nincs arra, hogyan jussanak ennivalóhoz, lakáshoz (lásd még: Ekberg 2002: 10.). Magyarországon is főként a szegény társadalmi rétegekből kerülnek ki a prostituáltak, ahol felülreprezentáltak a roma származásúak, így nem véletlen, hogy sok helyen a prostituáltak több mint háromnegyede roma. A prostituáltak egy jelentős része családjával él, nem ritkán több gyermeket nevel, tulajdonképpen a segélyeken kívül a prostitúcióból származó jövedelem az egyetlen megélhetési forrásuk. Tapasztalatok szerint, sok esetben lakhatási körülményeik rendkívül rosszak, dohos, penészesedő, alacsony komfortfokozatú lakásokban élnek, de találkozni lényegében hajléktalanságban élőkkel is. Felmérésünk szerint, 85%-uk legmagasabb iskolai végzettsége 8 általános osztály, így a munkaerőpiacon is rendkívül nehezen tudnak elhelyezkedni. A mai segélyezési, támogatási rendszer mellett, azoknak a prostituáltaknak, akiknek családtagjukról kell gondoskodni, szinte lehetetlen kilépni a prostitúcióból, hiszen a munkaerőpiacra nagy valószínűséggel nem tudnak bejutni, ugyanakkor egy évig tartó szociális étkeztetésen és a gyermekek után járó támogatáson kívül semmilyen más támogatásra nem jogosultak. Egyre gyakrabban találkozni olyan nőkkel, akik nem fiatalon, futtatók által megtévesztve, kényszerítve kerülnek a prostitúcióba, hanem 30 éves koruk felett, családanyaként, a súlyos mértékű szegénység, illetve más, megoldhatatlan tűnő élethelyzet miatt, végső soron a körülmények által kényszerítve válnak prostituálttá.
Marginalizált helyzetüket, kiszolgáltatottságukat fokozza, hogy a futtatóik, „vigyázóik” általában úgynevezett adósság-csapda technikát alkalmaznak, ami azt jelenti, hogy a prostitúció kezdetén ruhákat vásárolnak nekik, fodrászhoz, kozmetikushoz, szépségszalonba viszik őket, majd később ezek, a lányok által csak becsülni tudott árát kérik tőlük vissza. Ez a „felruházási pénz”, mint kamatostul visszafizetendő adósság lehet azután a „hivatkozási alapja” a több évig is eltartó kizsákmányolásnak, bántalmazásnak, esetenként fogvatartásnak, belföldi vagy külföldi emberkereskedelemnek (lásd még: Lőrinc 1995: 108-109.).
Fontos tudni, hogy a prostitúcióba sodródott lányok jelentős része olyan családból érkezik, ahol úgy szocializálódtak, hogy a fi erőszak, illetve a fenyegetettség a mindennapi élet velejárója: hol az uzsorásoktól való fenyegetettség, hol pedig a családban jelenlévő szenvedélybetegség, alkoholizmus vagy más ok miatt jellemző durva családon belüli kommunikáció adják ennek hátterét. Emellett az alacsonyabb társadalmi osztályokban, de különösen egyes a roma közösségekben, a tradicionálisabb, férfi családmodell az általánosabb (lásd még: Neményi 1999: 103-136.), amely kedvezőtlenül hathat, kvázi felerősíti a fent említett családi diszfunkciókat. Ismeretes, hogy a női szerepek ilyen hagyományos felfogása szerint a nők feladata mindenekelőtt a család összetartása, a gyerekekről és társról való gondoskodás, és ennek megfelelően a nőtől elvárható, hogy a családon kívüli boldogulását háttérbe szorítsa, és elsődleges érték legyen számára a másokról való gondoskodás és áldozatvállalás. Ez a felfogás az elmúlt évtizedek emancipációs folyamatainak hatására ugyan egyre inkább a méltányosabb családi szerepviszonyoknak adta át a helyét, mindazonáltal ma sem vesztette érvényét, gondoljunk csak arra, hogy az iszákos vagy agresszív férj mellett hősiesen kitartó, a „gyermekeiért mindent elviselő” anyát tágabb környezete elismeri, gyakran
169
valósággal csodálja (Budát idézi Komáromi 2010: 345.). Itt mindenképpen érdemes utalnunk Komáromi Évának A kodependencia című tanulmányára, amely szerint „annak a kislánynak, aki agresszív apja és a bántalmazott anyja kapcsolatában permanens krízishelyzetet, szélsőséges emocionális reakciókat tapasztalt meg”, annak számára kézenfekvő feltevés, hogy nem létezik igazi szerelem és párkapcsolat drámai indulatok, vad összecsapások, verekedésbe torkolló viták nélkül (Komáromi 2010: 355.).
A prostituált nők kapcsán a - gyakran gyermekkorban elszenvedett – fizikai, olykor szexuális bántalmazást, illetve az ezek, nyomán kialakult poszttraumás stressz zavart (PTSD) szokták említeni, mint az egyik, a lelki egészség szempontjából meghatározó problémát. Ezt tovább gondolva, egyesek azon az állásponton vannak, hogy magát a prostitúciót is a nők elleni erőszak egy formájának kell tekinteni (Ekberg 2002: 8; Lőrinc 2009: 240; lásd még: Mi baj a prostitúcióval? szöveggyűjtemény, 2004; A prostitúció törvényesítésének problémái - kritikai elemzés).
A legismertebb, prostituáltak körében végzett kutatás az 1998-ban San Francisco-ban 130 prostituált (75% nő) részvételével készített kérdőíves felmérés volt. A megkérdezettek 57%-a volt gyermekkorban szexuális abúzus, 49%-a pedig fizikai bántalmazás áldozata (idézi Ekberg 2004: 10; Lőrinc 2009: 239.). A prostitúcióba belépés után 82 százalékukat fizikailag bántalmazták, 68 százalékukat pedig megerőszakolták. A megkérdezettek 84%-a számolt be jelenlegi vagy korábbi hajléktalanságáról.
A vizsgálatban résztvevők 68%-a tapasztalta magán a poszttraumás stressz zavar (PTSD) tüneteit (DSM III-R szerint). A PTSD súlyossága összefüggésben állt a gyermekkori fizikai bántalmazással, de nem volt kapcsolatban a gyermekkori szexuális bántalmazással. Ugyanakkor felnőttkorban, a prostitúcióba belépés utáni fizikai támadás nem volt szignifikáns kapcsolatban PTSD súlyosságával, míg a nemi erőszak előfordulása, különösen, ha az többször következett be prostitúció során, kapcsolatban állt a PTSD mértékével.
Magyarországon ilyen, a kérdéskört vizsgáló reprezentatív kutatások nem állnak rendelkezésre. Az INDIT Közalapítvány Pécsett 2010-ben végezett szintén kérdőíves felmérést 24 prostituált lekérdezésével, amelynek eredménye szerint a megkérdezettek 25%-át megerőszakolták (6 fő), a prostitúcióba lépés utáni időszakban is történt szexuális erőszak 4% esetében (1 fő). A szexuális erőszak áldozatául esetek kétharmada (4 fő) élt rövidebb-hosszabb ideig állami gondoskodásban. (A megkérdezettek negyede, 6 fő volt korábban állami gondozásban).
A bántalmazott prostituáltak, különösen az emberkereskedelem áldozatai kapcsán a poszttraumás stressz zavar főbb tünetei (hiperarousal, emlékbetörés, beszűkülés) közül az emlékbetörés egyik átvittebb szintjére, az úgynevezett traumás újrajátszás jelenségére hívja fel a figyelmet Herman Judit.
Emlékbetörések lehetnek:
• emlék-bevillanások: ébrenlét alatti flashback-ek, azaz az eredeti élmény okozta rettegés, tehetetlenség, düh stb. életszerű újraélései;
• traumás rémálmok;
• traumás újrajátszás (átvittebb szint): „az áldozat kellő feldolgozás és értelmezés hiányában újra meg újra veszélyes helyzetekbe hozza magát, ezzel további traumát él meg (például: a bántalmazott nő visszatér fogadkozó férjéhez, vagy egy másik férfi mellett ismét erőszakos párkapcsolatba keveredik, vagy a prostitúcióból kiszabadított nő újabb spanyolországi hoszteszmunkára jelentkezik).
A fenyegetettségben, éveken át tartó rendszeres testi erőszakot átélők esetében
170
a traumatizáltság mértéke rendkívül jelentős lehet, emiatt az aktív segítség kérése is gátolt (a megtorlástól való félelem miatt a prostituált maga zavarhatja el a rendőrt egy őt ért bántalmazó epizód után). A tramuatizáltság egyes esetekben megnyilvánulhat traumás kötődésben (Stockholm-szindóma), aminek a lényege, hogy az áldozat erőteljes elszigeteltsége és függő helyzete miatt, paradox módon, hálát, akár szeretetet, szerelmet is érezhet az életét fenyegető, de őt aktuálisan életben hagyó elkövető iránt, sőt világnézetével, értékrendjével is azonosulhat. Talán ez is szerepet játszhat abban, hogy néhány prostituált az emberkereskedelemnek nemcsak passzív átélője, hanem aktív együttműködője, sőt az elkövető bűnsegédje is lesz (Herman 2004: 45-47.).
Prostituáltak esetében jelentősek a különféle addiktológiai problémák, viszonylag magas körükben a problémás szenvedélyszer-használat, a drogfüggőség és a viselkedési addikció előfordulása. Az előzőleg hivatkozott Farley-Barkan-féle kutatás szerint, a kábítószerrel való visszaélés problémát jelentett a válaszadók 75%-ának, míg az alkohollal való visszaélés problémájáról 27%-uk számolt be. Ezen vizsgálat szerint a prostituáltak 67%-a fogalmazta meg jelenlegi szükségletei között az alkohol, illetve kábítószer használatának gyógykezelését.
Tapasztalatok szerint, a kábítószer-használat gyakran összefonódik a prostitúcióval, ez a jelenség - leegyszerűsítve - két fő dimenzióban írható le: egyrészt a kémiai szer használó drogos karrierje során eljuthat a „drogért szexet” viselkedésig (saját testét adva fizetségül), másrészt a kezdetben nem drogfogyasztó prostituált a tevékenységhez kötődő pszichés megterhelés, illetve a kezeletlen pszichés zavarok oldásához kezd el drogokat használni és válik problémás fogyasztóvá vagy függővé (lásd még: Rácz 2001: 161-162.).
A kémiai szerhasználat mellett, úgy tűnik, hogy szintén meghatározó probléma a társfüggőség. A kezelő helyek gyakran találkoznak olyan esettel, amikor a prostituált társfüggőségben szenved. A társfüggőség lényegében egy drog nélküli addikcióként fogható fel, amelyben „az addikció tárgya egy „problémás” (addikcióban, személyiségzavarban, kodependenciában vagy impulzuskontroll-zavarban szenvedő) egyénnel kialakított és hosszabb távon is fenntartott kapcsolat, amely nem kielégítő, szenvedéssel teli az alany szempontjából” (Komáromi 2010: 335.).
A társfüggőség, illetve a prostitúció előtörténetében egyaránt fellelhető gyermek- és kamaszkori rideg bánásmód, elutasítás, elhanyagolás, ismétlődő bántalmazások, ezek következményeként negatív önértékelés és sérült intimitás, a saját testhez és a szexualitáshoz való patológiás viszony. A prostitúció és a társfüggőség esetében is többféle mentális zavarral való együttjárás mutatkozhat: lehet ez dependens személyiségzavar, de a borderline vagy narcisztikus személyiségzavar még gyakoribb (Komáromi 2011; Szemelyácz 2011).
Más segítő helyek, szervezetek véleménye szerint is prostituáltak többsége személyiségzavarral küzd (Lőrinc 1995: 109; Lőrinc 1999: 193; Lőrincz 2009: 109.), emellett egy 1999-ben közzétett, budapesti prostituáltak körében végzett vizsgálat szerint a lányok jelentős részét fatalista attitűd jellemzi (válaszadók 53%-a), és úgy gondolják, hogy tehetetlenek az életük, sorsuk alakulásában (Forrai - Simka 1999: 185.). Ez azért is figyelemre méltó, mivel a legismertebb magyarországi emberkereskedelem, szexuális erőszak megelőzését célzó „Ne dőlj be!” című program értékelését vizsgáló, középiskolai felmérés szerint „a megkérdezettek körében meglehetősen elterjedt a fatalista attitűd. Ez, hiszékenységgel párosulva, veszélybe sodorhatja a fiatalokat, különösen azért, mert éppen a „hiszékeny-fatalisták” azok, akik legkedvezőtlenebbül ítélik meg a „Ne dőlj be!” oktatási programot” (Forrai 2004: 50.).
171
Fizikai egészség
Közismert, hogy a szexuális úton terjedő betegségek vonatkozásában magas kockázati magatartású populációnak számítanak a prostituáltak bizonyos csoportjai (Johnson - Adler 1995: 75). Ennek megfelelően, a prostituáltak leggyakoribb betegségei a nemi úton terjedő betegségek (főként a krónikus szifilisz, gonorrhoea, herpesz, hepatitis B), ezen kívül különféle nőgyógyászati betegségek (medence-, méh-, hüvelygyulladás) is jellemzőek továbbá - főként a harmadik világbeli országokban - a TBC és a vérszegénység (D’Cunha 2002: 60.).
A már említett san francisco-i kutatás szerint gyakori még az izületi gyulladás, a szív- és érrendszeri megbetegedés, és májbetegséggel összefüggő panasz (Farley - Barkan 1998.).
A prostituáltak meglehetősen felületes ismeretekkel rendelkeznek a nemi úton terjedő betegségekről (D’Cunha 2002: 60.). A budapesti felmérés szerint a prostituáltak 61%-a nem vagy csak tévesen ismeri az AIDS tüneteit, és a fertőzés kockázatát is rosszul ítélték meg. Nincsenek tisztában testük, nemi szerveik működésével, tüneteik jelentkezésekor nehezen fordulnak orvoshoz. A fertőzéssel kapcsolatos attitűdük ambivalens, egyrészt félnek tőle, ugyanakkor az óvszer nélküli szexuális szolgáltatással kereshető magasabb összeg miatt hajlandók egészségüket kockáztatni. A saját egészségükről való gondoskodás alacsony szintje (például. sokan egyáltalán nem járnak nőgyógyászhoz) azzal is magyarázható, hogy a prostitúció folyamatában a prostituált „elszemélytelenedik” (bántalmazzák, elveszik az iratait, kényszerítik stb.), és ezzel együtt a test feletti kontrollját is elveszíti (Lőrinc 1999: 190-193; Forrai - Simka 1999: 184-185.).
A prostitúcióból származó jövedelmen kívül más bevételeik nincsenek, ezért a betegség miatt – különösen, ha az nem okoz nagyon fájdalmas vagy zavaró tüneteket – nem akarják abbahagyni a pénzkereső tevékenységüket.
A terhesség vonatkozásában is hasonló a helyzet, a gyermek születését a távoli jövőben bekövetkező eseménynek fogják fel, egyszerűen a napi megélhetési problémáikból – részben a korábban vázolt pszichés károsodások miatt – kevésbé tudnak a születendő gyermekük felé fordulni, a gyermekvárásra koncentrálni. Ráadásul az esetek túlnyomó többségében ezek a terhességek nem tervezettek, és súlyos konfliktushoz vezetnek a futtatóval, aki nem ritkán a prostituált élettársa vagy más családtagja. A várandós prostituált amúgy is nehéz élethelyzete tovább súlyosbodik, amely szinte krízisszerűvé válhat. Folyamatosan ambivalens érzéseket él át, egyrészt az anyává válás, a gyermekvárás örömét, másrészt a jövő kilátástalanságát, amikor a környezetében szinte mindenkitől azt kapja, hogy az utcán fogant, az utcán összeszedett gyerekkel terhes. Ezzel a helyzettel sokan szinte képtelenek megbirkózni, igyekeznek eltitkolni a várandósságukat, illetve egyszerűen nem vesznek tudomást róla; vívódnak, hogy megszakíttassák-e a terhességet; nem járnak terhesgondozásra; gyakran az utolsó trimeszterig, sőt az utolsó hetekig dolgoznak az utcán; sok esetben pedig a szülés után végül lemondanak a gyermekről, aki állami gondoskodásba kerül, vagy valamely családtag neveli tovább.
Segítségnyújtás
A segítségnyújtás megtervezéséhez érdemes tisztában lenni azzal is, hogy maga a célcsoport milyen szükségleteket nevesít, illetve milyen típusú támogatást, segítő szolgáltatást venne igénybe. Sajnos, ilyen jellegű megbízható hazai forrás nem áll rendelkezésre, ezért ismételten az 1998-as, Amerikai Egyesült Államokban készült felmérésre hivatkozunk.
Prostituáltak az alábbiakban területén várnak segítséget:
• biztonságos lakhatás, 78%
• munkaügyi képzés, továbbképzés, 73%
• alkohol-, illetve kábítószer-használat miatti kezelés, 67%
• könnyen hozzáférhető egészségügyi ellátás 58% (az eredeti kutatás egészségügyi ellátást nevesít, de itt, az USA-ban érvényes egészségügyi rendszer kapcsán, minden bizonnyal a biztosítással nem rendelkezők ellátásokhoz való hozzáférhetőségét érinti a kérdés)
• önsegítő/kölcsönös támogatás (peer support), 50%
• önvédelmi képzés, 49%
• egyéni konzultáció, 48%
• prostitúció legalizálása, 44%
• jogsegély-szolgálat, 43%
• gyermekgondozási támogatások, szolgáltatások, 34%
• védelem a futtatókkal szemben, 28%
I. Megelőzés:
1. Makro szinten:
• nők társadalmi - gazdasági státuszának erősítését célzó szakpolitika;
• emberkereskedelem elleni együttműködések a származási-, tranzit- és célországok között.
2. Mezo szinten:
• kampányok, közösségi együttműködések az emberkereskedelem visszaszorítására;
• kampányok a párkapcsolati erőszak, szenvedélybetegségek, illetve a szexuális úton terjedő betegségek visszaszorítása érdekében.
3. Mikro szinten:
• tájékoztatók a veszélyekről, kockázati tényezőkről (jogi, egészségügyi, mentálhigiénés vonatkozásokban is!);
• egészséges párkapcsolati- és családi működést célzó prevenciós programok (elsősorban interaktív csoportmódszereket is alkalmazó technikák javasoltak!).
• Utcai szociális munka, illetve megkereső programok
- Megkereső munka
- Információs, felvilágosító szolgáltatások
- Ártalomcsökkentés
- Pszicho-szociális intervenciók (korlátozott mértékben)
• Nyitott bázis intézmények, drop in programok
- Drop in funkció (melegedő, étkezési, mosási lehetőség)
- Információs, felvilágosító szolgáltatások
- Ártalomcsökkentés
- Pszichoszociális intervenciók
• Diszpécser, illetve információs telefonszolgálatok
173
III. Áldozatsegítést, menedéket nyújtó programok
• jogi asszisztencia, sértett-segítés és tanácsadás
• azonnali, ingyenes orvosi, szociális és pszichológiai programok
• védett környezetbe jutást vagy hazatérés megszervezését, illetve kísérést biztosító programok
• menedékotthonok
(Fehér 1997: 41-42; lásd még: D’Cunha 2002: 73-78.)
• reintegrációs otthonok
• képzési, átképzési programok
• félutas szállást nyújtó szolgáltatások
• védett munkahelyek, egyéb munkaügyi támogatások
A prostituáltakat, illetve az emberkereskedelem áldozatait segítő intézményhálózat - lényegében valamennyi beavatkozási szintjén - ma Magyarországon rendkívül hiányos. Azt mondhatjuk, hogy a fent bemutatott lehetséges programokból legfeljebb csak mutatóban akad egy-egy, és azok is folyamatosan finanszírozási nehézségekkel küzdenek. Mindazonáltal legnagyobb hagyományai a prostituáltak körében végzett utcai szociális munkának vannak, amely 1994 óta létezik Magyarországon (a tatabányai Utcai Szociális Segítők Egyesülete volt e területen az úttörő), bár 2004 után a finanszírozási feltételek romlottak, és mára csak néhány alacsonyküszöbű szolgáltatást végző szervezet folytat ilyen tevékenységet Budapesten és Pécsett.
A prostituáltak életkörülményeinek javítását célzó programok közül jelen írásunkban elsődlegesen az alacsonyküszöbű segítő tevékenységgel kívánunk foglalkozni, illetve ahhoz szakmai módszertani támpontokat nyújtani. (Az ajánlás egyes részeinek kidolgozásában egy szakértői munkacsoport volt segítségükre, amelynek tagjai voltak: Cseri Erika, Fehér Katalin, Hoffmann Krisztina, Kocsis Margit, Máté Zsolt.)
A prostituáltak egyes csoportjai a társadalom peremén, elszigetelten, zárt gyakran átkriminalizált életformát folytatnak. Annak ellenére, hogy rossz szociális körülmények között élnek és sokféle, súlyos pszichés és egészségügyi problémákkal küzdenek, nem keresnek meg segítséget nyújtó intézményeket, szolgáltatásokat vagy kezelő helyeket. A korábban részletezett összetett probléma-rendszer (például: kémiai, illetve viselkedési függőségek, traumatizáltság, személyiségzavarok) miatt rájuk is igaz Buda Béla - eredetileg szenvedélybetegek kapcsán megfogalmazott érvelése - hogy szinte felfüggesztődik az énfejlődésük, nemcsak beszűkülnek érdeklődésükben, készségeikben, hanem egy sor alkalmazkodási készséget, kommunikációs módot, a mindennapi élethez szükséges információt sem tanulnak meg (Buda 2001: 221.). Ez a körülmény teszi tehát nélkülözhetetlenné a hagyományostól eltérő megkereső-, illetve alacsonyküszöbű segítő programokat, amelyek hiányában a prostituáltak egy jelentős hányada nem jut semmiféle segítségez, miközben jelentős károsodást szenved, ő maga és környezete is.
A szenvedélybetegek részére nyújtott alacsonyküszöbű szolgáltatások tevékenységeiről megjelent szakmai ajánlás szerint az alacsonyküszöbű intézmények, szolgáltatások sajátos módszerei, eszközei, eljárásai alkalmasak lehetnek az igénybevevő súlyosabb testi és lelki károsodásainak, szociális és egyéb veszteségeinek megelőzésére, aktuális állapotának szinten tartása, javítására, további szolgáltatások igénybevételének motiválására. Az alacsonyküszöbű intézmények, szolgáltatások kiemelt szerepet játszanak a nehezen
174
elérhető, vagy a más egészségügyi és szociális ellátásokban nem részesülő célcsoportok megtalálásában, a szolgáltatásokba történő bevonásában (FSZH - SZMI Addiktológiai Szakértői Munkacsoport 2008: 3.).
A prostituáltak szociális ellátásában megszervezendő alacsonyküszöbű szolgáltatások általános jellemzői egybevágnak a szociális ellátás más célcsoportjai (például: szenvedélybetegek) számára nyújtott alacsonyküszöbű szolgáltatásokkal, így különösen az alábbi vezérelvekben:
• A szolgáltatások igénybevételének nem feltétele a prostitúciós tevékenységgel
való felhagyás vagy annak szándéka. (Az ártalomcsökkentő szolgáltatásokból nem zárható ki az a prostituált, akinek nem elsődleges célja a prostitúció abbahagyása.)
• A szolgáltatások igénybevételének nem feltétele a prostitúció abbahagyása,
mindazonáltal egyes szolgáltatások természetes célja a prostitúcióból való kilépés segítése, illetve prostitúcióba való sodródás megelőzése.
• A szolgáltatások anonim módon és ingyenes vehetők igénybe, az anonimitás
elsődlegességének alá kell vetni a dokumentációt.
• A szolgáltatások nyújtása során mindenkor érvényesülnie kell a nemek közötti esélyegyenlőségnek, a szexuális hovatartozás vonatkozásában hátrányos megkülönböztetés tilalmának.
(lásd: FSZH - SZMI Addiktológiai Szakértői Munkacsoport: Szakmai ajánlás a szenvedélybetegek részére nyújtott alacsonyküszöbű szolgáltatások részére. FSZH, Budapest, 2008)
A jelenleg hatályos jogi szabályozás szerint utcai szociális munkásoknak kötelező képzésen kell részt venniük. Ezen képzés oktatási programja szerint a prostituáltak körében végzett utcai szociális munka célja három szinten fogalmazható meg:
• Napi cél: a kapcsolat felvétele, megtartása, elmélyítése;
• Rövidtávú cél: ártalomcsökkentés (fizikai és mentális egyaránt);
• Hosszútávú cél: a kliensek reintegrációja a társadalomba (Lőrincz 2009: 243- 244.).
A prostituáltak körében végzett utcai szociális munka kapcsán tekintetbe kell venni, hogy a prostituáltak világa zárt, sokszor erős határokkal övezet „átkriminalizált” életforma, így a célok megfogalmazásánál és az eszközök kiválasztásánál elsőleges szempont a segítő és a kliens biztonsága, továbbá a „ne árts!” alapelve.
A fentiek miatt a szociális munkában szokásosnál jóval hosszabb időt kell szánni a konkrét segítő munka előkészítésére, amelyben az alábbi szempontok szolgálnak vezérfonálként:
Megfelelő elméleti felkészültség:
Meg kell ismerni a jelenséggel foglalkozó hazai és nemzetközi szakirodalmakat, tisztában kell lenni a téma jogi, szociális, egészségügyi, pszichológiai vonatkozásaival, ismerni kell az adott területen hatékonynak tartott beavatkozásokat, azok előnyeit és korlátait.
Korrekt feltérképezés:
Közösségi szükségletfelmérés készítése: A területen dolgozó szolgáltatók, intézmények (családsegítő és gyermekjóléti szolgálatok, addiktológiai intézmények, közösségi házak stb.) körében tájékozódunk, gyűjthetünk statisztikai adatokat, például a bűnözés helyi, területi vonatkozásairól. Az adatgyűjtés e szakasza arra is jó, hogy egyfajta elsődleges
kapcsolatfelvétel történjen az érintett szakemberekkel, hiszen egy később indítandó programunk vonatkozásában ők majd partnereink is lehetnek a segítői tevékenységünk során.
Úgynevezett utcai szociális térkép készítése: Számba vesszük, feltárjuk, hogy melyek azok a helyek, ahol jelen van a prostitúció (például: városok kivezető utjai, autópályák parkolói, szegregálódott településrészek utcái stb.). Megfigyeljük a területen jelenlévő szereplőket (prostituáltak, futtatók, kulcsemberek stb.), egymáshoz való viszonyulásukat. A feltáró munkát legalább napszakonként, illetve a hét napjainak mindegyikében megismételjük, annak érdekében, hogy a valós állapotokról a lehető legpontosabb képet kapjunk. Fontos, hogy terepmunka ezen szakaszában intenzív megfigyelést és elemzést végzünk, a szociológiából ismert résztvevő megfigyelés határmezsgyéjén tevékenykedünk, miközben már azokra kulcsemberek összpontosítunk, akik majd a tevékenység megkezdésekor a fő segítőink lesznek. Nem árt, ha már ekkor van előzetes forgatókönyvünk a kapcsolat kiépítésére (milyen segítő szervezettől vagyunk, és milyen típusú segítséget tudunk majd felajánlani). A feltérképezés fázisának kettős feladata van: egyrészt, hogy hozzászokjanak jelenlétünkhöz, azt ne tartsák fenyegetőnek, másrészt, hogy felmérjük, milyen szükségletek vannak, van-e egyáltalán létjogosultsága a munkánknak.
Kapcsolatfelvétel:
Alapszabály, hogy mindig tisztában kell lennünk azzal, hogy a prostituált pénzkeresés céljából van jelen adott helyszínen, tehát viszonylag szűkös időkeretben dolgozhatunk, érzékenynek kell lennünk arra, hogy mikor kell visszavonulni (az esetek jelentékeny részében mindössze 15-20 perc áll rendelkezésünkre).
Az eddigi tapasztalatok szerint a kapcsolatfelvételnél leginkább az ártalomcsökkentő eszközök osztása (óvszer, fertőtlenítő szerek), valamint a betegség-edukációs, és a jogi felvilágosító munka a leghatékonyabb, hiszen ezeket a konkrét segítségeket az esetleges futtatók is eltűrik (elsősorban pusztán gazdasági megfontolásból: a prostituált egészségesen többet tud keresni, illetve nem neki kell költeni gumióvszerre).
A kapcsolatfelvételkor és a jövőben minden egyes új kliens esetében pontosan kell kommunikálunk, hogy:
• Ki a segítő és milyen szervezetet képvisel?
• Mi a munkája, miben tud segítséget nyújtani?
Érdemes segítői munka megkezdésekor tájékoztatni a helyi rendőrséget illetve az önkormányzat szociális ügyekben illetékes munkatársait is arról, hogy milyen célokért és milyen programmal kívánunk a területen dolgozni. Ezzel a lépéssel egy esetleges hatósági, rendőrségi intézkedés alkalmával már ismerni fogják a programot, így egyrészt elkerülhető hogy kellemetlen helyzetbe kerüljenek a munkatársak, másrészt a kliensek érdekében is könnyebben tudunk eljárni, ha a szakma mellett a hatóság is tud tevékenységünkről.
Állandó jelenlét:
A találkozásoknak legalább heti rendszerességűeknek kell lenniük, ezzel a kliensek, illetve környezetük idővel teljesen elfogadják a segítő szolgálatot, kvázi az életük részévé válik, és ez az az alap, amelyre a későbbi bizalmi kapcsolatot, majd a további segítő munkát építhetjük. Mindazonáltal a jelenlétünk nem lehet tolakodó, amennyiben hetente többször kerül sor találkozásra, akkor érdemes a gépjárművünket mobil bázis helyként értelmezi, amely leparkol az adott területen és ott a prostituáltakra bízza, hogy aktuálisan igénybe veszik-e a segítő szolgáltatás. (Ez vonatkozik a prostitúció helyszínéhez közeli, úgynevezett állandó helyszínű „nyitott bázis intézményre” is.)
Az utcai szociális munka számos pontban különbözik a hagyományos esetkezelés
176
jellegű munkától, módszertana annak tartalmától és kereteitől is lényegesen eltér. Ilyen eltérés többek között, hogy sokkal nagyobb arányú a szolgáltatási jellegű (elérés, kisérés) és képviseleti munkát igényel, az elérés (megkeresés) tehát - mint korábban utaltunk rá
- az első lépés ahhoz, hogy a kliens megszólíthatóvá váljon. (Gyuris - Horváth - Oross: Hajléktalan ellátás NCSSZI, Budapest, 2004: 94-95.)
Általános szempontok a megkereső munka végzése során:
• az utcai munkát mindig legalább két ember végezze, és valamennyi biztonsági szabályt be kell tartani;
• erőszakos vagy potenciálisan erőszakos helyzetbe közvetlenül ne avatkozzon bele;
• ha a stáb egy tagját megtámadják, vagy a szociális munkás erőszakos helyzetet érzékel, azonnal értesítse a rendőrséget;
• mindig tartsa szem előtt, hogy az utcán a kliens „vendége”;
• alapvető elvárás a szociális munkások etikai kódexének betartása;
• az általa adott információk legyenek hitelesek és érhetők a kliens számára. (Lőrinc 2009: 41; lásd még: Lőrincz 1995, 1999, 2009.)
Az utcai szociális munka, illetve a megkereső programok elsődleges céljai - mint korábban utaltunk rá - a kapcsolatteremtés és az ártalomcsökkentés, amelyek keretében elsősorban az alábbi tevékenységeket lehet elvégezni:
• óvszer, fertőtlenítő szerek osztása;
• nemi úton terjedő betegségekről: a terjedési módok, a tünetek, és a megelőzési lehetőségek ismertetése (szóbeli és írásbeli edukáció);
• télen forró ital, hőségriadó esetén hideg folyadék osztása;
• jogi információnyújtás (vonatkozó jogszabályokról);
• tájékoztatás egészségügyi, illetve szociális segítő szolgáltatásokról, intézményekről, szükség esetén delegálás ezek felé;
• lehetőség szerint egészségügyi szűrések közvetítése.
Az utcai munkás fontos feladata a kiemelten veszélyeztetett csoport segítése, illetve egészségügyi kontrollhoz jutásának támogatása. Ezzel az ártalomcsökkentő tevékenységgel nemcsak a célcsoport egészségügyi állapotát lehet megőrizni, hanem tágabb értelemben a társadalom érdekét is szolgálni, az egyéni és társadalmi ártalmakat egyaránt mérsékelve. A munka segítségével össze lehet kapcsolni a szociális és egészségügyi ellátórendszerrel a problémákkal küzdő klienseket (Szoboszlai - Pattyán 1998: 457-473.).
Az ártalomcsökkentés, illetve információnyújtás mellett, a prostituáltakkal végzett utcai szociális munka keretében lehetőség nyílhat pszicho-szociális intervenciókra is. Alapvetően a terepen a hagyományos értelemben vett konzultációra nincs lehetőség, mivel a segítői kapcsolat ideje alkalmanként rendkívül rövid, főleg a kezdeti időszakban. Figyelembe kell venni, hogy a területen a szociális munkás „látogató”, a prostituált pedig dolgozik, ha szükséges, bármelyik pillanatban be, kell fejezni a beszélgetést. (A gyakorlat szerint ők ezt jelzik is, például ha egy visszatérő vendég gépkocsiját látják közeledni.) Ugyanakkor ezek között a sajátos körülmények között is lehetőség van az információnyújtáson kívül akár szociális ügyintézésre (okmányok beszerzése), akár életvezetési tanácsadásra (például: keresetük beosztása), illetve motivációs interjúra (Miller és Rollnick szerzőkhöz fűződő Motivációs interjú). A legfontosabb cél az úgynevezett test-leértékelésének a megakadályozása, a test feletti kontroll visszaadása. Ez lényegében azt jelenti, hogy el kell érni, a prostituáltak legyenek tisztában a testük működésével, rendelkezzenek megfelelő egészségügyi ismeretekkel, képesek legyenek a betegségeik kezdeti szakaszában
177
felismerni a tüneteket és segítséget kérni (lásd még: Rácz 2001: 66; Lőrinc 2009: 245.).
Itt fel kell hívni a figyelmet egy, a prostituáltakkal végzett utcai szociális munka kapcsán jelentős dilemmára. A prostituáltak segítése során az utcai szociális munkás találkozhat olyan lánnyal, aki segítségét kéri, elmondja, hogy a futtatói kényszerítik prostitúcióra, és ki akar menekülni ebből a helyzetből. Ilyenkor az elérési program és az áldozatsegítő szociális munka konfliktusa alakul ki. A prostituáltakkal kialakított bizalmi kapcsolat rendkívül törékeny, amint kiderül, hogy gyermekjóléti szolgálatnak, különösen, ha hatóságnak, illetve rendőrségnek jeleztünk, a területen többé nem fogunk tudni dolgozni. Szintén kockáztatjuk a további elérési programot, ha adott esetben mi magunk tényleges közreműködünk a segítséget kérő kimenekítésében. Ugyan egy prostituáltat sikerült biztonságosabb körülmények közé juttatni, de nagyon hosszú ideig sem mi, sem más szervezet megkereső munkát nem tud folytatni a területen. Ráadásul, könnyen előfordulhat, hogy az elvileg kimenekített prostituált - korábban ismertetett - pszichés problémái, illetve a nem kellő körültekintéssel végrehajtott áldozatsegítői munka miatt magától visszatér a területre dolgozni. Ebben a helyzetben a menekítési akciónk egyenlege negatív, hiszen a prostituáltak még elszigeteltebbé válnak, és éveken át nem lehet hozzájuk semmiféle alacsonyküszöbű vagy ártalomcsökkentő programot eljuttatni. Mindez azért különösen problematikus, mert a megkereső munka egyik legfőbb indoka, hogy a prostituáltak mégis valamilyen kapcsolatot tarthatnak fenn az egészséges külvilággal, valamint a segítés különböző intézményeivel és szereplőivel (lásd Buda 2001: 222.).
Ezen dilemma feloldása meglehetősen nehéz, célszerű, ha a tevékenységünk megkezdése előtt alaposan átgondoljuk és tisztázzuk, hogy mi a programunk célja, és előre felkészülünk arra, hogy a fenti szituációban mit tennénk. Az adott területen érdemes külön választani az alacsonyküszöbű, ártalomcsökkentő programokat és az áldozatsegítést, menedéket nyújtó programokat. Ez azt jelenti, hogy az alacsonyküszöbű, ártalomcsökkentő programokat biztosító szervezet nem végez olyan szolgáltatásokat, mint jogi asszisztencia, sértettsegítés és -tanácsadás; védett környezetbe jutást vagy hazatérés megszervezését, illetve kísérést biztosító programok; menedék-otthon biztosítása, tehát korlátozza azokat a szolgáltatásokat, amelyek a menedéknyújtás területére vonatkoznak.
Egy megkereső programban dolgozó segítőnek, utcai szociális munkásnak általában kockázatos lenne közvetlenül részt vennie áldozatsegítő vagy menedéket nyújtó programban, ezért érdemes inkább közvetett formában, az élet bármely más területén is használható, problémahelyzetekkel való megküzdést támogatni, , illetve ehhez olyan, néha egészen minimális, speciálisan az áldozatsegítéshez kapcsolódó beavatkozásokat kapcsolni, amelyekkel együttesen mégis valós segítségére lehetnek a prostituáltnak. Ilyen
„minimális” segítő beavatkozások, például:
• Alapvető információk arról, hogy kitől, hol kaphat segítséget;
• Az egyszerűbb mentális akadályozó tényezők minimalizálása, amelyek gátolhatják a segítség kérésében, illetve hasznos készségek tanítása, például:
- Döntési készségek fejlesztése sokszor egészen hétköznapi témákban. Döntési helyzet valamennyi alternatíváit elemezni, előny-hátrány mérleget készíteni a különböző következményekről; áttekinteni a korábbi döntési helyzeteket, a tanulságokat beépíteni stb.
- A kliens önbizalmát növelni, bátorítani, dícsérni, egészen kis sikerek vonatkozásában is, ügyelve, hogy azok hitelesek legyenek.
- Minden napos gondolkodási hibák azonosítása (például: pozitív negatívba
fordítása, katasztrófává alakítás, önleértékelés), negatív gondolatok megkérdőjelezése (relapszus prevencióból is ismert kognitív-behaviorista technikák alkalmazásával; lásd még: Rácz 2001; Fonyó - Pajor 2000);
178
• Komolyabb pszichés problémák, személyiségzavar, szenvedélybetegség, traumatizáltság esetén tisztában kell lenni azzal, hogy terápiás segítség nélkül korlátozott eredmények várhatók, ezért hosszútávon a kezelésbe delegálást ajánlott célul kitűzni;
• Fontos belátni, hogy létezhetnek olyan helyzetek, amelyekbe beavatkozni nem
az utcai szociális munkás dolga, hanem hatósági, illetve rendőrségi feladat. Más esetekben pedig több tudományág, illetve szervezet együttes fellépése hozhat eredményt. Itt közösségi együttműködések kezdeményezése, a problémára érzékenyítés, szemléletformálás, továbbképzések szervezése lehet célravezető. (Hiába erősödött meg és döntötte el a megfélemlített, szabadságában korlátozott személy, hogy segítséget kér, ha egyszerűen nincs hova fordulnia, a rendőrség például nem elérhető a területen/területről vagy hiányos az áldozatsegítés intézményrendszere.)
A fentieknek megfelelően, a megkereső munka áldozatsegítői vonatkozású beavatkozásai az alábbiakban határozhatók meg:
1. Információ nyújtása: Olyan szóróanyagot, információs anyagot dolgozzunk ki, amely könnyen érthető, egyszerű nyelvezetben íródik, és a leggyakoribb szexuális úton terjedő betegségek tüneteit, terjedési módját, megelőzését írja le! A szóróanyagnak tartalmaznia kell a betegségek kezelésében illetékes egészségügyi intézményeket, azok elérhetőségét, továbbá meg kell adni a fontosabb áldozatsegítést, menedéket nyújtó programokat biztosító szervezetek elérhetőségeit. (például Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat, egyéb lelki segély szolgálat, áldozatvédelmi irodák, családon belüli bántalmazással foglalkozó NGO-k elérhetőségei, jogsegély-szolgálatok, valamint drog-információs vonalak);
2. Pszicho-szociális intervenciók során a hosszú távú céljaink között szerepeljen a kliens énerejének megerősítése, pszichés támogatása!
3. Ha indokolt és lehetséges, igyekezzünk a segítség akadályozottsága hátterében álló két fontos lehetséges tényezőt, a PTSD-t , illetve a kodependenciát kezelő segítő intézményekbe delegálni a prostituáltat, továbbá mi magunk folytassunk e témában pszichoedukációt! (lásd még: Borlone - Macchieraldo 2005: 49.)
4. Kezdeményezzünk a területen úgynevezett prostitúció ügyi egyeztető munkacsoportot!
A Fenarate program hollandiai munkatársai a poszttraumatikus szindróma pszichoedukációját tartják fontosnak (Borlone - Macchieraldo 2005: 49.). Komáromi szerint ez általában a zavar tüneteinek leírását, a kialakulás okainak és a fenntartó tényezőknek a bemutatását tartalmazza, kitérhet a terápiás intervenciók ismertetésére, és arra, hogy ezek várhatóan milyen eredményre vezetnek. Mindennek feltétlenül van szorongás- és tünetcsökkentő hatása, de nem tekinthető oki terápiának azok számára, akik ebben a zavarban szenvednek. (Komáromi 2011).
A tramatizált nőkkel, prostituáltakkal való foglalkozáshoz jó támpontokat ad az IOM által Budapesten, 2004-ben kiadott „kézikönyv az emberkereskedelemről” című négy kötetes módszertani kiadvány, amely szerint a szexuális traumákat elszenvedett sértett esetében kerülni kell a szexuális tartalmú megjegyzéseket, káromkodásokat; a köznyelvi, vulgáris, lealacsonyító szavakat. Ebben a munkában alapelv a biztonság, azaz az áldozat nem kerülhet sem konkrét, sem átvitt értelemben reviktimizáló (újra áldozattá tevő) helyzetbe (Herman 2004: 48-49.).
179
Komáromi Éva szerint a kodependesekkel végzett segítő munkában az egyéni beavatkozásnak kitüntetett szerepe van (bár a pár- vagy családi konzultációval, önsegítő csoportokkal is szoktak dolgozni). A prostituáltak kapcsán az utcai munkában a konzultációnak rendkívül korlátozottak a lehetőségek. Leginkább ebben az esetben is pszichoedukációra, objektív információ közlésére van lehetőség. Amennyiben a területhez közel van egy úgynevezett nyitott bázis intézményünk, amelyet a prostituált önkéntesen felkereshet, ott szervezhetünk önsegítő csoportokat, és a konzultációra is megfelelőek a feltételek.
Enyhébb, nem előrehaladott társfüggőség tüneteinek csökkentésében, a kliens életminőségének javításában alkalmazható eredményesen a konzultáció, mindazonáltal önmagában nem alkalmas a súlyosan kodependes személyek befolyásolására, ez esetben nem pótolja a pszichoterápát, de annak előszobájának tekinthető. Akonzultációt megfelelően képzett szociális munkások, addiktológiai konzultánsok, orvosok, pszichológusok végezhetik.
A konzultációban elsősorban a pszichoedukáció, a készségfejlesztés és a kognitív- átstrukturálás jut szerephez. Napi helyzetekkel, apró lépésekkel dolgozunk, cél mindenek előtt a viselkedés változás elérése, ventilláció elősegítése, az elszigeteltség oldása, a sikerek pedig megnyilvánulhatnak a konfliktuskezelés, illetve az asszertivitás javulásában, az öngondoskodás erősödésében, valamint saját viselkedésének reálisabb értékelésében (Komáromi 2010: 375-378.).
A prostituáltak körében végzett utcai szociális munka fő eszközei alacsonyküszöbű, ártalomcsökkentő beavatkozások: megkereső munka, információnyújtás. Az ártalomcsökkentés a prostituáltak életkörülményeinek javítását célzó segítő tevékenység: a prostitúcióhoz kötődő ártalmak csökkentése, különös tekintettel a biztonságos nemi életre, a nemi úton terjedő betegségek megelőzésére, illetve a nem kívánt terhesség elkerülésére, és a fogamzásgátlás lehetőségeire. Ennek keretében egészségmegőrző segédeszközök osztása (óvszer, tisztálkodási és fertőtlenítő szerek).
Elsősorban a megélhetéssel kapcsolatos problémák, különösen jövedelemhiány (szociális, illetve munkaügyi támogatások), lakhatási problémák rendezése (önkényes lakáshasználat, hajléktalanság), jogi vonatkozású ügyekben segítés, szociális ügyintézés (iratok pótlása, hivatalos levelek intézése stb.).
Ahogyan korábban már utaltunk rá, érdemes a prostitúció területéhez közel úgynevezett nyitott bázis intézményt létrehozni, ahol a kliensek számára nyújthatunk pszichoszociális és ártalomcsökkentő szolgáltatásokat. Tiszta profilú, csak prostituáltak számára létrehozott, illetve igénybe vett ilyen jellegű szolgáltatás jelenleg nincs Magyarországon, inkább alacsonyküszöbű intézmények vállalják fel, hogy a prostituáltaknak, mint speciális célcsoportnak külön szolgáltatásokat biztosítanak. Ilyenek lehetnek:
• „Drop in” funkció (melegedő, étkezési, mosási lehetőség, internet használata stb.);
Információs, felvilágosító szolgáltatások (szóbeli és írásos mellett multimédiás eszközökkel is); A szokásos ártalomcsökkentő eszközök mellett, egészségügyi szűrések szervezése; Pszicho-szociális intervenciók: szociális ügyintézés, konzultáció valamint jogsegélyszolgálat.
Szervezhetők tematikus csoportos foglalkozások a nőket érdeklő területeken, vagy kifejezetten nekik szóló programok rendezése is lehetőség van (gyermekgondozási tanácsadás, gyermekruha börze stb.). A foglalkozások idejére érdemes gyermekfelügyeletet biztosítani, , illetve magát az intézményt is „gyermekbarát” módon kialakítani (játszósarok, pelenkázó), ugyanakkor egyes programok biztonsági vagy szervezési okokból éppen a gyermekek belépését korlátozhatják.
Végezetül, az utcai prostituáltak segítését végző alacsonyküszöbű, ártalomcsökkentő programok a prostitúció jelenségéhez kötődő problémák (szenvedélybetegség,
180
fertőzések, diszfunkcionális családi működés, kizsákmányolás) visszaszorítása kapcsán együttműködési munkacsoportokat, úgynevezett prostitúcióügyi egyeztető munkacsoportokat (PEM) kezdeményezhetnek, illetve részt vehetnek munkájukban. Ezek intézményesült együttműködési rendszere lehetőséget nyújt a különböző területeken (prevenció, ártalomcsökkentés, áldozatsegítés, reintegráció) tevékenykedő szervezetek munkájának összehangolására, a jelenség befolyásolására vonatkozó stratégiatervezésre, attitűdformálásra, valamint közös szakpolitikai fellépésre. A hatékonyság érdekében a PEM legalább negyedévente ülésezzen, önkéntes részvételre épüljön, és fontos, hogy politikai pártok vagy azok szervezeti ne vegyenek benne részt!
A PEM résztvevői, állandó meghívottjai lehetnek:
• emberkereskedelem, párkapcsolati erőszak prevenciójában dolgozó szervezetek,
• szexmunkások érdekvédelmi szervezetei,
• emberi jogi, esélyegyenlőségi területen tevékenykedő szervezetek,
• alacsonyküszöbű, ártalomcsökkentő programok, prostituáltak körében utcai szociális munkát végző szolgáltatások,
• családok átmeneti otthonai, nők átmeneti otthonai, anyaszállók (amennyiben az utcai prostitúcióban férfiak vagy transzszexuálisok is tevékenykednek a térségben, akkor férfiak átmeneti otthona, menhelye),
• kórházi szociális munkásokat alkalmazó szervezetek, illetve a szülészeti és nőgyógyászati kórházak, klinikák kórházi szociális munkásai,
• ÁNTSZ Védőnői Szolgálata, valamint a Családvédelmi Szolgálat,
• családsegítő-, gyermekjóléti szolgálatok,
• gyermekvédelmi központok, gyermekvédelmi szakszolgálatok,
• rendőrség bűnmegelőzési osztálytájának munkatársai,
• városi gyámhatóság.
Az INDIT Közalapítvány prostituáltak körében végzett utcai szociális munkája
Az INDIT Közalapítvány 2004 nyarán Pécsett kezdte meg a prostituáltak körében végzett utcai szociális munkát.
Tevékenységünk megkezdésekor fontos körülmény volt, hogy az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium „Szexuális úton történő megbetegedések megelőzési programjai egyes magas kockázatú társadalmi csoportok körében” címmel pályázatot hirdetett, amelyben kifejezetten ösztönözte olyan programok bevezetését, amelyek minél több kockázati csoportot képesek elérni. Egy sikeres pályázatunk nyomán megkezdett programunkban nagy hangsúlyt kapott az ártalomcsökkentés, hiszen már korábban is egyik fő szolgáltatásunknak számított Bulisegély szolgálat ilyen jellegű munkája (óvszerosztás, szóbeli edukáció zenés-táncos szórakozóhelyeken), továbbá a Baranya Megyei Drogambulancián is helyettesítő programok és esetenként tűcsere-tevékenység folyt. Sőt, ezek megerősítése is a pályázati program fontos feladat volt.
A program elindítását megelőzően - szakmai tapasztalatszerzés céljából - felkerestük a Tatabányán működő Utcai Szociális Segítők Egyesületét, amely Magyarországon legrégebben (1994 óta) végzett utcai szociális munkát prostituáltak körében (Lőrinc 1995: 96-116.). E „felkészítő konzultáció”, illetve a releváns szakirodalom nyomán dolgoztuk ki programunkat, amelynek mintájául szolgált a Lőrinc Norbert által kidolgozott modell, ugyanakkor azt a helyi viszonyokhoz igazítottuk.
Ezt követően megkezdtük a terepmunkát, amelynek keretében néhány hét alatt megvizsgáltuk azokat a helyeket, ahol feltételezhető volt, hogy a prostitúció jelen van
181
(városból kivezető főközlekedési utakról elágazó mellékutak, elkerülő utak, mezőgazdasági utak, elhanyagolt parkok, kocsmák, felüljárók környéke). Elkészítettünk egy speciális utcai szociális térképet (hol találhatók prostituáltak, milyen időszakban, van-e esetleg futtató, állandóan vagy csak időszakosan vannak jelen?). Ezután az információk elemzésével megterveztük a kapcsolatfelvétel módját, helyszínét oly módon, hogy igyekeztünk megbecsülni, hogy ki lehet az úgynevezett kapuőr, illetve kulcsember. Egy olyan személyt akartunk kiválasztani, akitől a legbiztonságosabb és leghatékonyabb módon lehet eljutni – kvázi hólabda technikával – minél több érintett személlyel történő kapcsolatfelvételig, segítő kapcsolat kialakításáig.
Megítélésünk szerint, a kapcsolat felvételnél meg kell vizsgálni azt is, hogy léteznek-e a célcsoporton belül kapcsolati rendszerek, milyen terület-kapcsolati mintázata van a célcsoportnak.
A megfigyelések, felderítések során megállapítható volt, hogy 2 nagyobb, egymástól jól elkülöníthető területen vannak jelen prostituáltak:
1. a 6. főközlekedés út nyugati kivezető szakasza mellett, az Új Mecsekaljától Szentlőrincig tartó területen (ez az úgynevezett „Nagypálya”), és
2. a 66. főközlekedési út északi kivezető szakaszán, a keleti – városrész Budai-vám részétől Árpád-tetőig (ez az úgynevezett „Kispálya”).
A két térség egymástól kb. 10 km-re van, így a területi elkülönülés teljes, és a lányok is általában egy adott területen dolgoztak, mindkét helyen nem vagy csak nagyon ritkán jelentek meg. Számos jellegzetességben is eltérés volt megfigyelhető a két „pálya között”: a kispálya jelentős része a város belterületén van, és feltételezhető volt, hogy az itteni lányok ezen a településrészen is laknak.
A kapcsolatfelvételnél tehát érdemes tisztázni, hogy hány területi mikroközösség van, és ezekre egyenként kell megtervezni a kapcsolatfelvételt, amelynek módszertanához a közösségi szociális munka metódusából lehet mintát venni. Különösen hatékonynak tűnik az úgynevezett hólabda-módszer (a kapcsolatfelvétel során a kiindulópontnak számító kontaktszemély segítségével, ajánlásával jutunk el a következő személyig) egészen addig, amíg az egész területi mikroközösségen elérhető valamennyi személlyel fel nem vesszük a kapcsolatot, majd ezután már csak az esetleges újabb belépőkre irányul a kapcsolatfelvétel. Szintén célszerű, hogy már az első alkalommal teljesen egyértelmű legyen, hogy a szolgálat mit képvisel a céljairól (például civil szervezet, amely a szexuális úton terjedő betegségek megelőzése érdekében tevékenykedik, és ingyenes ártalomcsökkentő eszközöket, információs kiadványokat oszt).
Amennyiben sikerül viszonylag állandó jelenléttel (rendszeresen, legalább heti
2 alkalommal) hatékony segítő kapcsolatokat kialakítani, egy idő után az adott pálya mikroközössége az utcai szociális munkásokat kvázi elfogadja, bizonyos értelemben a pályához tartozónak tekinti (de legalábbis megtűri). Könnyen belátható, hogy ez a folyamat a későbbiekben jelentősen megkönnyíti az újabb személyek elérését, hiszen ők már eleve meglévő szolgáltatóként ismerik meg az utcai munkásokat, akiket a területen régebb lévő más lány ismerősként fogad.
Az utcai szociális munkások heti két alkalommal (kedden, csütörtökön) járnak ki a fent bemutatott két terepre. Az utcai szociális szolgálatnak folyamatosan rendelkezésére áll egy hatszemélyes mikrobusz, amely kliensek szállításra is alkalmas. A busz felszereléséhez tartozik elsősegély-csomag, termoszok, takarók, mobiltelefon, veszélyes hulladék szállítására alkalmas műanyag edény, csipesz, gumikesztyű, kutyariasztó spray, továbbá esetenként kiosztandó óvszerek, intim törlőkendő, kézfertőtlenítő gél, lehetőség szerint terhességi teszt. Minden alkalommal két fő, egy férfi és egy női páros dolgozik, teamben törekszünk az állandóságra; a bizalmi kapcsolat sérülékenysége miatt a terepmunkára
182
nem viszünk ki intézménylátogatásra vagy rövid szakmai gyakorlatra érkezőket. (A férfi munkatársak alkalmazása mögött az a szándék is áll, hogy egyfajta pozitív mintát nyújtsanak az erőszakmenetes, egymást megbecsülő, a másik nemet tiszteletben tartó férfi és nő közötti kommunikációra.) Az utcai munka alapvetően a délutáni órákban történik, de egy éve, kétheti rendszerességgel már az esti, koraesti időpontban is. Fontos, hogy az első időben biztonsági szempontból nem javasolt a sötétedés utáni terepmunka, csak akkor menjünk az esti órákban, ha már eléggé ismerjük a területet, az ottani szereplőket, illetve minket is biztosan elfogadnak.
Az utcai munka döntő részét az ártalomcsökkentés és az információs, felvilágosító szolgáltatások, a pszicho-szociális beavatkozások – a korábban leírt sajátosságok miatt
– a nyújtott szolgáltatások kisebb hányadát teszik ki. A prostituáltakkal végzett segítői munkánkban jelentős változást hozott, hogy 2008-ban Pécs keleti részén, Gorkij utca 1. szám alatt megnyitottuk a szenvedélybetegek alacsonyküszöbű szolgálataként működő TÉR Közösségi Szolgálatot. Az épület közel van számos pécsi szegregátumhoz, és lényegében az úgynevezett „kispálya” egyik fő központja mellett található, ahova utcai munka keretében már évek óta kijártunk. Ide természetesen nem csak a szenvedélybetegségekkel küzdők, illetve azok hozzátartozói jöttek, hanem a prostituáltak is (sőt a közeli romatelepről mindenféle gondjukkal fordulnak hozzánk az írástudatlanságból adódó problémáktól a hajléktalanságig). A bázis intézményben természetesen már hatékonyabban lehetett szociális ügyintézést, konzultációt folytatni, ugyanakkor az „elérés” is sokkal hatékonyabbá vált, a napi jelenlét pedig – a valamennyi segítői munkában alapvető – bizalmi kapcsolatot kialakítását tette könnyebbé.
2004. július és 2011 februárja között 69 prostituálttal kerültünk segítői kapcsolatba, mindannyian nők, ebből a keleti városrészen 26 fő, a nyugati részen 43 fő. Az általunk elért prostituáltak túlnyomó része roma származású, főként pécsi szegregátumokban, illetve Pécs környéki elszegényedett falvakban élnek. Életkor szerint 52,2% 20-30 év közötti, 11,6% 18 és 20 év közötti, 7,2 % 18 év alatti, 20,3% 30-40 év közötti, és 8,7%-uk 40 év feletti. Iskolai tanulmányok szempontjából a prostituáltak túlnyomó többségének, 85,5%- ának legmagasabb végzettsége a 8 általános, míg a szakiskolát vagy szakmunkásképzőt végzettek aránya 10,2%, és kevesebb, mint nyolc 8 osztály végzett 4,3%-uk. A kliensek közül hárman szerves oldószer-használók (ők a legveszélyeztetettebbek), illetve egy fő alkoholbeteg és egy fő járt a drogambulanciánkra amfetamin használata miatt. Több kezelésbe eljuttatott lány nincs, bár többük esetében tudunk alkalomszerű legális és illegális droghasználatról. Sokan erős dohányosok, némelyikük szinte láncdohányos.
Az ártalomcsökkentő program hatékonysága szempontjából lényeges információ az abortuszok száma. Fontos, hogy a látenciát legfeljebb csak becsülni tudjuk. A 69 kliens nagyjából 80%-ával (54 fő) lehetett olyan szintű segítői kapcsolatot kialakítani, hogy ott a látencia mértékét rendkívül alacsonynak véljük. A 2004 óta eltelt időszakban az alacsonyküszöbű programunkkal kapcsolatba került prostituáltak közül 3 főnek volt abortusza, továbbá 3 főnek született gyermeke (egy főnek két gyermeke is született). Gyermeke nevelését azonban csak egy anya tudta vállalni, 3 gyermek állami gondoskodásba került, akik közül egy csecsemőt kellett gyógykezelni nemi betegség miatt.
183
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése